a Duna Aréna

Új termet kapott a Duna Aréna

Új termet kapott a Duna Aréna

Elkészült a Duna Aréna második erősítő terme, amelyet saját időbeosztásuknak megfelelően használhatnak a magyar úszóválogatott itt edző tagjai.

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) közleménye szerint szerdától két erősítő terem áll a versenyzők rendelkezésére, így a sportolóknak nem szükséges egymáshoz igazítaniuk a szárazföldi edzéseiket.

“Mivel nem volt mindenkinek megfelelő eszköztár, illetve elősegítendő azt, hogy mindenki a saját időbeosztása szerint készülhessen, létrehoztunk egy második tornatermet is a Nemzeti Sportközpontok közreműködésével”

– idézte a közlemény Wladár Sándort, a MÚSZ elnökét, aki hozzátette, manapság már nem lehet eredményeket elérni a sportágban a megfelelő szárazföldi edzések nélkül.

“Az én időmhöz képest fényévnyi a különbség a szárazedzés-módszerek és a versenyzők által használt eszközök között, itt is hódít az innováció, szinte mindent a sportolók egyéniségéhez és igényeihez szabnak”

– jelentette ki Wladár Sándor.

“Azon voltunk, hogy ennek a teremnek a felszerelése méltó legyen a kor és a sportág sajátosságaihoz, és ha további újításra, eszközökre vagy gépekre lenne szükség, természetesen azokat is beszerezzük.”

A MÚSZ közleménye kiemelte, hogy az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Kapás Boglárka, a vb-ezüstérmes Verrasztó Dávid és Milák Kristóf már ki is próbálta az új erősítő termet, és mindannyian elégedetten számoltak be arról, hogy minden eszköz a rendelkezésükre áll a megfelelő szárazedzések elvégzésére.

Kapcsolódó cikkek