forrás: pixabay.com

Új korszak indul a magyar triatlonban

Új korszak indul a magyar triatlonban

Új korszak kezdődik a magyar triatlonsportban, a hazai szövetség célja ugyanis az, hogy minden idők legsikeresebb szereplésével záruljon a nyári párizsi olimpia, miközben a "Próbáld ki a triatlont!" programsorozatnak köszönhetően a szabadidősportolók is belevethetik magukat a sportágba.

A szervezet szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a magyar versenyzők a világ élmezőnyébe tartoznak, két hónappal az ötkarikás játékok előtt ugyanis a férfi olimpiai ranglista alapján Magyarország az egyik legerősebb nemzet.

Ha most rendeznék az eseményt, akkor a magyarok  három férfi versenyzőt is indíthatnának a játékokon.

Tóth Tamás világ- és Európa-bajnoki bronzérmes triatlonos, a nemzetközi szövetség elnökségi tagja és a szervezet sportolói bizottságának elnöke kiemelte, hogy pénteken, Mexikóban rendezik a vegyesváltók olimpiai pótkvalifikációs viadalát, és ha a magyaroknak ott sikerül kiharcolni a kvótát, akkor három férfi és két női versenyző utazhat Párizsba.

“Ha sikerül kijutni, akkor a csapat részéről szinte biztos vagyok egy pontszerző eredményben az olimpián, míg egyéniben Lehmann Csongort emelném ki, mert neki nagyon jó esélyei vannak arra, hogy szintén pontszerző legyen, ahogyan a nőknél Kuttor-Bragmayer Zsanettnak is. Talán a valaha volt legerősebb magyar csapat fog nekivágni az olimpiának”

– jelentette ki Tóth Tamás, aki hangsúlyozta: a viadalt Párizs szívében rendezik, a Szajna vízminősége miatt pedig egyelőre nem kell aggódni, mert a döntést csak közvetlenül a verseny előtt hozzák majd meg.

“A nemzetközi szövetség elnökségi tagjaként látom, hogy mindenféle biztonsági intézkedéseket tesznek majd meg a szervezők a verseny rajtjáig, a rosszabb, esős idő esetére pedig ki van alakítva egy pótnap, amelyre el lehet tolni a viadalt. A technikai bizottság, az orvosi bizottság, a szervezőbizottság, valamint a nemzetközi szövetség képviselői közösen hoznak döntést a laboreredmények és az előrevetített lehetőségek alapján a verseny előtt”

– mondta.

Kindl Gábor, a hazai szövetség elnöke elmondta, szeretnének egy nagy nemzetközi versenyt Magyarországra hozni és a román szövetséggel együttműködve létrehozták a “Friendship series” (Barátság-sorozat) elnevezésű kezdeményezést.

Emellett elindították a “Próbáld ki a triatlont!” programot, amely a szabadidősportolóknak ad lehetőséget a versenyzésre. Az idei szezonban már nemcsak a versenyengedéllyel rendelkező triatlonsok indulhatnak el azon a 12 viadalon, amely szerepel a programban, hanem azok is, akik amatőr sportolóként akarják kipróbálni a sportágat.

“Agárdon már volt egy tesztversenyünk, amellyel kapcsolatban kaptunk pozitív visszajelzéseket, a tanulságokat pedig levontuk. Májusban még lesz két eseményünk, de a szezon igazából júniusban rajtol, mert a valódi jó időt szeretnénk a többi versennyel megvárni. Különböző távokon lehet majd becsatlakozni a szupersprinttől a középtávig”

– mondta a programról Szieber Ákos, a hazai szövetség operatív és kommunikációs igazgatója.

“Aki ebben résztvesz, az az olimpiai ötpróbában is részt vehet, pontot szerezhet. Nagyon örülünk az együttműködésnek az Aktív Magyarországért államtitkársággal és nagyon hálásak vagyunk a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárságának is Schmidt Ádám vezetésével, mert komoly, empatikus támogatást kapunk tőlük”

– emelte ki Kindl Gábor.

A “Friendship series”-ről szólva az elnök elmondta, ennek lényege, hogy a magyarok és a románok a meglévő versenyeiket “kapcsolják majd össze”, aki mindkettőn elindul, az exkluzív ajándékot kap a magyar szövetség jóvoltából, a románok pedig a kezdeményezéssel összefüggő marketingtevékenységet és a dizájnt vállalták.

“Bármilyen nemzet indulhat ezeken a versenyeken, sokan érdeklődtek is már, és a nemzeti szövetségeknek lesz lehetőségük csatlakozni saját kiemelt versenyeikkel. A fő üzenet, hogy ne háborúzz, hanem triatlonozz”

– fogalmazott Kindl Gábor.

Kapcsolódó cikkek