forrás: pixabay.com

Székely Norbert: minden dobott pont számít

Székely Norbert: minden dobott pont számít

A novemberi Európa-bajnoki selejtezőkön minden dobott pont számít. Erről beszélt a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya hétfőn Székesfehérváron.

Székely Norbert úgy fogalmazott: átépülőben van a csapat, sok olyan fiatal játékossal készülnek, akik utánpótlás versenyeken már jól szerepeltek.

“Ők hosszú éveken át adhatják majd a magyar kosárlabda válogatott gerincét”

– tette hozzá, majd arról beszélt, hogy, sohasem egyszerű kijutni az Európa-bajnokságra, a lebonyolítás nem a “billegő” országoknak kedvez. Székely Norbert a románok ellen mindenképp győzelemre készül, és bár a spanyoloktól tavaly kikapott a válogatott, de nem feltartott kézzel megy a csapat Huelvába sem. A szövetségi kapitány elmondta: Határ Bernadett sérülése miatt továbbra sem áll a válogatott rendelkezésére, és Aho Nina sem tud pályára lépni, de a keret többi tagja tettre készen várja a mérkőzéseket.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta: olyan csapatot rakott össze a szövetségi kapitány, amely a jövőről szól, sok fiatal játékos kapott lehetőséget.

Örömét fejezte ki, hogy a magyar női kosárlabda-bajnokság egyre erősebb, a magyar klubcsapatok a nemzetközi porondon is szépen helytállnak. Ez a versengés a válogatottnak is hasznos szerinte.

Pukler Gábor, a válogatott csapatvezetője két jó meccset, és olyan eredményt vár, amely továbbjutást jelent majd a selejtezőből. Ő úgy látja, hogy a feltételek adottak, a lányok pedig lelkesek.

Dubei Debóra csapatkapitány mindkét mérkőzést fontosnak nevezte. Azt mondta: a románok ellen mindenképp nyerni kell, a spanyolok ellen már nehezebb lesz, de reméli, hogy a magyar válogatott képes meglepetést okozni. A motivációval nem lesz probléma szerinte. A magyarok két forduló után ötvenszázalékos mérleggel a C csoport második helyén állnak a veretlen spanyolok mögött, illetve Románia és Izland előtt. A 2023-as szlovén-izraeli közös rendezésű Eb-re a tíz győztes mellett a négy legjobb csoportmásodik jut majd ki.

A válogatott kerete:

Aho Nina (DVTK-HUN-Therm), Bach Boglárka (SERCO UNI Győr), Goree Cyesha (Atomerőmű KSC Szekszárd), Dombai Réka (SERCO UNI Győr), Dubei Debóra (SERCO UNI Győr), Horváth Bernadett (Ludovika Csata), Kányási Veronika (DVTK-HUN-Therm), Kiss Angelika (DVTK-HUN-Therm), Kiss Virág (NKA Universitas PEAC), Lelik Réka (Castors Braine, Belgium), Mérész Beatrix (Parking Graf Crema, Olaszország), Miklós Melinda (Atomerőmű KSC Szekszárd), Ruff-Nagy Dóra (SERCO UNI Győr), Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd), Török Ágnes (SERCO UNI Győr), Varga Alíz (Sopron Basket), Wentzel Nóra (NKA Universitas PEAC)

A C csoport állása:

1. Spanyolország 4 pont,
2. MAGYARORSZÁG 3 (177-124),
3. Románia 3 (117-166),
4. Izland 2

Az Eb-selejtező hátralévő magyar mérkőzései:

november 24.: Románia-Magyarország, Temesvár 18.00
november 27.: Spanyolország-Magyarország, Huelva 17.00
február 9.: Magyarország-Izland
február 12.: Magyarország-Románia

Kapcsolódó cikkek