Vernes RichárdVasárnap megoperálták Vernes Richárdot, a Budapest Honvéd labdarúgóját, aki a szombati, MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésen összefejelt egy védővel és súlyos arcsérülést szenvedett.
A szombati diagnózis alapján eltört az arcüregének oldalsó és elülső fala, a szemgödrének alsó és oldalsó fala, továbbá a járomcsontja. Emellett agyrázkódást is szenvedett, felszakadt szemhéját pedig több öltéssel kellett összevarrni.
“Ricsi túl van az operáción, és szerencsére jó hírekről tudok beszámolni – nyilatkozott a klub honlapján Szilas Ádám, a kispesti csapat orvosa. – A szakembereknek sikerült egy horoggal kiemelniük a behorpadt, benyomódott csontokat, majd a helyükre is tudták rakni őket, így nem kellett lemezeket beültetniük. Az arca még fel van dagadva, az eltört csontdarabok megnyomták az egyik ideget az arcában, ezért még zsibbadást érez.” A szakember hozzátette, a játékosra további vizsgálatok várnak, de van esély arra, hogy hétfőn hazaengedjék. Azt ugyanakkor még nem lehet tudni, hogy mikor kezdheti el az edzéseket. Az eset után Vernest percekig ápolták a játéktéren, majd a mentőautóban folytatták a kezelését és a Szájsebészeti Klinikára szállították.