“Nagyon optimista vagyok. Ez egy nagyon-nagyon erős csapat, fiatalok és tapasztaltabbak együtt, és most először a sportág történetében részt tudunk venni a csapatversenyben is. Mindenki, aki indul Magyarország színeiben, esélyes arra, hogy pontszerző legyen, a csapat fele pedig éremesélyes”
– nyilatkozott Tóth László, majd hozzátette, a komplett magyar küldöttséggel kapcsolatban is nagyon optimista:
“Mint az egyik sportág európai vezetője azt tudom mondani, hogy ez a mi olimpiánk lesz. Itthon vagyunk, Európában vagyunk, és ez nagyon komoly előnyt jelent az összes magyar sportolónak. Nem Dél-Amerikában kell megküzdeni a világgal, nem Tokióban a Coviddal és egyebekkel. Komoly sikerek előtt áll a magyar sport, és nem kevés, hanem sok éremmel, arannyal és pontszerző helyezéssel fogunk hazamenni”
– fogalmazott.
Tóth László a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) alelnökeként is tevékenykedik a játékokon:
“Nagyon jól sikerült a kvalifikáció, világszinten 126 országból vesznek részt a dzsúdó versenyein, és jól mutatja helyünket a világban, hogy a tizenhatodikak vagyunk ebből a 126 nemzetből, de remélem, hogy az eredmények alapján előrébb fogunk végezni”
– hangsúlyozta.
Párizsban hét magyar cselgáncsozó szerepel, közülük elsőként Pupp Réka és Pongrácz Bence lép tatamira vasárnap.
A magyar dzsúdócsapat:
férfiak:
66 kg: Pongrácz Bence
81 kg: Ungvári Attila
90 kg: Tóth Krisztián
100 kg: Vég Zsombor
nők:
52 kg: Pupp Réka
63 kg: Özbas Szofi
70 kg: Gercsák Szabina