Öttusakapitányok: más felkészülést igényel az új lebonyolítás

Öttusakapitányok: más felkészülést igényel az új lebonyolítás

Az első tapasztalatok alapján az új formátumú öttusa megterhelőbb és nagyobb állóképességet igényel. Így véli Martinek János, a férfi és Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya.

A magyar szövetség az elmúlt héten nyílt bajnokságot rendezett, melyen a versenyzők kipróbálták a korábbinál pörgősebb, kilencven perces blokkokra osztott versenyformát. Az új lebonyolításnak egyelőre vegyes a fogadtatása és a megítélése, az azonban tény, hogy a párizsi olimpián már ez alapján osztanak érmeket, és a 2022-es próbaév után 2023-ban már csak ilyen versenyeket rendezhetnek.

Vagyis sportolóknak és szervezőknek az új előírásokhoz kell alkalmazkodniuk.

“Az biztos, hogy az új forma fizikailag megterhelőbb, mindenkitől nagyobb állóképességet és kitartást igényel egy-egy verseny teljesítése”

– mondta Martinek János, majd magyarázatként hozzátette, hogy eddig kétnapos viadal, egy lovaglás nélküli selejtező, valamint egy döntő várt a mezőnyre. Az új verzióban viszont – a legjobbak számára – négy napig tart majd egy verseny: a régi selejtezőnek megfelelő alapversenyt egy rangsoroló körvívás követi, aztán egy elődöntős, végül egy döntős napot kell teljesíteni.

“A körvívás felértékelődik, mert annak eredményét viszi tovább a versenyző az elődöntőbe és a döntőbe”

– mondta a kétszeres olimpiai bajnok kapitány, aki szerint az új formára csak úgy lehet felkészülni, ha olyan edzéseket is tartanak, melyeken folyamatosan követik egymást a számok. A “tiszta” vívóedzések jelentősége megmarad, ugyanakkor nehéz lesz megvalósítani, modellezni a folyamatos versenyeket, mert ahhoz olyan bázisra lenne szükség, ahol közel vannak egymáshoz a létesítmények. Ilyen a világon is kevés van, Magyarországon a már világbajnokságon is kipróbált Ludovika, vagyis a Nemzeti Közszolgálati Egyetem területe alkalmas rá.

“Fáj a szívem a régi öttusáért, de az is tény, hogy a különböző korosztályoknak mást jelenti a régi”

– kezdte elemzését Kállai Ákos, aki szerint az új forma megfelel a mai kor követelményeinek, hiszen gyors, pörgős, a nézők számára pedig látványos, élvezetes.

Korábbi versenyzőként és kapitányként is igazi kihívásnak nevezte az új öttusa teljesítését, mert meg kell szokni az egyszeri bemelegítést és a rövid szünetekben a gyors átállásokat.

“Az első benyomások alapján nekem tetszik, de még sok tapasztalatcserére lesz szükség versenyzők és edzők, edzők és edzők között. Minél több versenyen kell indulni, míg kialakul, hogy ki hogyan reagál a különböző ingerekre”

– fogalmazott a “régi öttusában” világbajnok Kállai Ákos.

Kapcsolódó cikkek