Szilágyi Áron, fotó: Kollányi Péter/MTIA kardozó Szilágyi Áron aranyérmet szerzett a fegyvernem vasárnapi egyéni versenyében a londoni olimpián, miután a fináléban rendkívül magabiztosan, 15-8-ra legyőzte az olasz Diego Occhiuzzit. Ez a magyar vívósport 35. ötkarikás elsősége, Magyarország 161. aranyérme. A brit fővárosban Szilágyié az első magyar diadal. Olimpiai diadala után egy órán belül annyi sms-t kapott, mint korábban életében összesen.
A Vasas 22 éves vívója – aki egész nap remekül szerepelt, a legjobb 16 között például a címvédő kínai Csung Mant búcsúztatta – 31 esztendős riválissal nézett farkasszemet az esti döntőben. Az ellenfél négy éve, Pekingben bronzérmes volt hazája csapatának tagjaként, egyéniben pedig 23.-ként zárt (Szilágyi 15. volt). Occhiuzzi mostani, londoni menetelését egy kínai versenyző kiejtésével kezdte, majd a 16 között elbúcsúztatta honfitársát, a 2004-es athéni játékok kardfináléjában Nemcsik Zsoltot legyőző, világbajnoki címvédő Aldo Montanót. A nyolc között az amerikai Timothy Morehouse, az elődöntőben pedig a román Rares Dumitrescu következett. A négy asszó közül csak a Montano elleni volt szoros, azt 15-13-ra nyerte.
Szilágyi, Somlai Béla tanítványa hasonló magabiztossággal jutott el a döntőig, amely teltház, több mint ötezer néző előtt kezdődött helyi idő szerint 19 óra után az ExCeL központ vívócsarnokában. Show-elemekben ezúttal sem volt hiány: a versenyzők és bírók bemutatása ütemes zenére történt, a főszereplők nevét a bokszmeccsekről megismert stílusban üvöltötte a mikrofonba a műsorközlő.
a döntő pillanata, fotó: Illyés Tibor/MTI
A lelátón szurkoló szépszámú magyar legnagyobb örömére az első találat Szilágyié volt, s bár Occhiuzzi már a rajttól elkezdte – amúgy olaszosan – kissé lassítani a meccs folyását, a magyar a folytatásban is szépen gyűjtögette a pontokat. Néhány pillanat elteltével már 7-0 (!) állt a neve mellett az eredményjelzőn (az olaszon a videózás sem segített), az elképedt ellenfél ekkor adta az első tust. Szilágyi 8-1-es vezetésénél következett az egyperces pihenő, majd a szünet után a magyar vívó kért videóelemzést egy kétlámpás találatnál. Nem járt sikerrel, így az olasz szépített, 8-3-nál azonban újabb Szilágyi-tus következett. Occhiuzzi tovább faragott hátrányából, majd 9-5-nél újabb videózást kért, de nem adtak neki igazat, így elfogytak reklamálási lehetőségei. A folytatásban újabb Szilágyi-találatok következtek, előbb 12-6, majd 13-7 és 14-8 lett, végül a magyar – rendkívül higgadtan – bevitte a győztes találatot is! Ebben a pillanatban diadalittasan ledobta a sisakját és fülig érő szájjal a pást szélén álló mester nyakába ugrott, miközben a lelátó közönsége tombolva ünnepelte.
A bajnok öröme, fotó: Illyés Tibor/MTI
“Úgy érzem, a maximumot kihoztam magamból, folyton a topon kellett lennem, ami nagyon nehéz volt. Ahogy egy kicsit elkalandozott a figyelmem, mint a negyeddöntőben a német vívó ellen, máris feljött az ellenfél. Igyekeztem mindig a következő meccsre koncentrálni, nem figyelni másra. Próbáltam azt mutatni, hogy az égvilágon semmi sem zökkenthet ki, sokat dolgoztunk azon a mesteremmel, hogy ne idegeskedjek azét, mert én vagyok az egyetlen magyar kardozó az olimpián.” Szilágyi Áron hozzátette, még nem fogta fel, mit jelent olimpiai bajnoknak lenni.
“Egy órája vagyok olimpiai bajnok, de biztos hetek kellenek hozzá, hogy ezt feldolgozzam. Most csak hihetetlenül felszabadult és boldog vagyok, semmi mást nem akarok, csak megölelni a szeretteimet.” Szilágyi azt mondta, nem érezte tehernek, hogy egyedüli kardozóként jutott ki az olimpiára, amelyről a csapat lemaradt.
“Nem én fogom megmenteni a magyar vívást, ez nem ilyen egyszerű, egy fecske nem csinál nyarat. Vannak a vezetésben megfelelő emberek, akik ezen dolgoznak. Az én feladatom, hogy ha Rióban lesz kardcsapatverseny, ott legyünk a csapattal.”
Kamuti Jenő, a magyar londoni vívócsapat vezetője úgy vélekedett, az a szellemesség és koncentráltság, ahogy Szilágyi Áron vívott, csak Gerevich Aladáréhoz hasonlítható. Szabó Bence, aki az 1992-es barcelonai olimpián nyert a férfi kardozók versenyében, s most a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója, már a döntő előtt megjósolta Szilágyi Áron diadalát.
“Elképesztő koncentráltsággal vívott egész nap. A tét feldobta, nem bénította meg. Szellemes, jó vívást mutatott be, abszolút megérdemelten lett aranyérmes.” Szabó Bence elárulta, az olimpia előtt azt kívánta Szilágyi Áronnak, ismerje meg azt az érzést, milyen a dobogón állva a magyar himnuszt hallgatni. “Konokul, profi módon készült, egy pillanatig nem volt kétséges a győzelme. Remélem, a sikeres olyat erőt ad neki a jövőre nézve, hogy a csapatot is győzelemre tudja vezetni.”
Olimpiai diadala után egy órán belül annyi sms-t kapott a telefonjára a kardozó Szilágyi Áron, mint korábban életében összesen.
“Soha életemben nem voltam olyan boldog, mint amikor a dobogó tetején álltam és átvettem az aranyérmet” – mondta a magyar küldöttség első londoni diadalát arató 22 éves pengeforgató, aki bámulatos nyugodtsággal, folyékony angolsággal válaszolgatott az őt faggató külföldi újságírók kérdéseire. Ezzel kapcsolatban mosolyogva megjegyezte: nagyon hálás iskolai angoltanárainak, hiszen az ő segítségük nélkül most sokkal nehezebb helyzetben lenne.
Az MTI érdeklődésére aztán elárulta, sok sportágat kipróbált, majd kilenc évesen édesanyja vitte le a Vasas vívótermébe, ahol Gerevich György meglátta benne a tehetséget, és elkezdett vele foglalkozni.
“Nagyon szerencsének mondhatom magam, hogy ő volt a nevelőedzőm. Sajnos 2008-as halála óta nem tudja követni a pályafutásomat, de biztos vagyok benne, hogy fentről figyelt engem és nagyon büszke most rám” – fogalmazott Szilágyi. “Örülök, hogy Gerevich Aladárhoz hasonlítottak!” – nyilatkozott a 22 éves vívó. Mint mondta, a sportágat azonnal megszerette, és a kemény edzések elviseléséhez az is erőt adott neki, hogy a különböző korosztályokban hamar elkezdtek jönni az eredmények.
Arra a kérdésre, hogy mivel foglalkozik akkor, amikor éppen nem tréningezik vagy versenyez, a következőt válaszolta:
“Most az ELTE nemzetközi tanulmányok szakára járok, de emellett felvételt nyertem a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakára is, úgyhogy a közeljövőben el kell döntenem, hogyan osztom be úgy az időmet, hogy még a vívás is beleférjen. Hiszen természetesen szeretnék tovább vívni” – mondta nevetve. Hozzátette, most csak augusztusig lát előre, már alig várja, hogy hazamehessen, találkozzon a családjával és a barátaival, és ünnepelhessen.
“Otthon mindenkinek megígértem, hogy akárhogy is alakul a versenyem, csütörtökön mindenképpen hazautazom, és ez így is lesz. Nagyon várom, hogy otthon legyek, de ígérem, hogy ott én leszek a magyar küldöttség leghangosabb szurkolója, és nagyon remélem, hogy a többiek még sok-sok érmet szereznek” – mondta. Az aranyéremig vezető útra visszatérve Szilágyi úgy fogalmazott: annak ellenére, hogy az ellenfelek megnehezítették a dolgát, ő is úgy érezte – ahogy ez kívülről is látszott – hogy könnyedén vív és ezúttal akárki jön szembe, azt legyőzi.
“Az elmúlt másfél évben nagyon sokat dolgoztunk azon Kárpáti Róbert és Faludi Viktória sportlélektanászokkal, hogy ezen a napon nyugodtan álljak fel a pástra, biztos legyek magamban, ne borítson ki az ellenfelem, a zsűri, vagy az, ha találatokat kapok. Ez a mentális felkészülés nagymértékben befolyásolta az asszók kimenetelét” – árulta el.
Edzőjéről, Somlai Béláról elmondta, hogy körülbelül négy éve remek szakmai viszony van kettejük között, és nagyon sokat jelentett neki a vasárnapi versenyen, hogy a tréner ott lehetett vele a pást mellett, és segíthette.
Szilágyi Áron a magyar vívósport 35. aranyérmét gyűjtötte be a londoni olimpián. A brit fővárosban rendezett előző két ötkarikás játékokon is magyar vívóé volt a kardvívás aranyérme: 1908-ban Fuchs Jenő, 1948-ban pedig a legendás Gerevich Aladár (Gerevich György édesapja) győzött.
Eredmények:
férfi kard egyéni:
döntő:
Szilágyi Áron-Diego Occhiuzzi (olasz) 15-8
a 3. helyért: Nyikolaj Kovaljov (orosz)-Rares Dumitrescu (román) 15-10
korábban:
elődöntő: Szilágyi-Nyikolaj Kovaljov (orosz) 15-7
a 8 között: Szilágyi-Max Hartung (német) 15-13
a 16 között: Szilágyi-Csung Man (kínai) 15-10
a 32 között: Szilágyi-Ju Peng Kean (malajziai) 15-1
A végeredmény:
férfi kard egyéni,
olimpiai bajnok: SZILÁGYI ÁRON
2. Diego Occhiuzzi (Olaszország)
3. Nyikolaj Kovaljov (Oroszország)