Négy vívó és Sors már továbbjutott

Négy vívó és Sors már továbbjutott

paralimpiaA kedden érdekelt hét kerekesszékes vívóból négyen már továbbjutottak a negyeddöntőbe, míg az úszó Sors Tamás a fináléba került a londoni paralimpián.

A párbajtőrözők egyéni küzdelmeiben Osváth Richárd (A, alacsonyabb sérültségi kategória) francia, amerikai és orosz ellenfelét legyőzte, a hongkongitól viszont kikapott, s a kora délutáni negyeddöntőben az őt legyőző hongkongi Csang Ving Kinnel találkozik. 

Krajnyák Zsuzsa (A) hongkongit, olaszt és makaóit vert meg, egy kínaitól és egy franciától viszont kikapott, és a nyolc között a kínai Zsung Csinggel csap össze. Juhász Veronika alulmaradt orosz, francia, kínai és hongkongi riválisával szemben is, az amerikait azonban legyőzte, s a negyeddöntőben a francia Delphine Bernard vár rá. Dani Gyöngyi (B, azaz felállni képtelen kategória) orosz és lengyel ellenfelénél jobbnak bizonyult, egy kínaitól és egy hongkongitól viszont kikapott, a nyolc között pedig az orosz Irina Misunova ellen folytatja.

Kiesett a csoportkör után az egy-egy sikerrel Mató Gyula (A) és Pálfi Judit (B). A hatodik paralimpiáján szereplő, háromszoros aranyérmes Szekeres Pál (B) – az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára – két győzelemmel és két vereséggel fejezte be a selejtezőt, és még egy asszót kell nyernie a negyeddöntőhöz.

Az úszók közül a csütörtökön 100 m pillangón aranyérmes Sors Tamás kedden harmadik lett előfutamában 400 m gyorson, és a hetedik idővel – a legjobbtól három másodperccel lemaradva – került be az esti döntőbe. A 20 éves pécsi úszó ebben a számban négy éve Pekingben bronzérmet nyert. Rajta kívül a 4×50 m-es vegyesváltóval 1996-ban paralimpiai bajnok Engelhardt Katalin volt érdekelt még 100 m mellen, ő előfutamában ötödik, összesítésben pedig a kilencedik lett, így lemaradt a fináléról.