A viadal honlapja szerint a férfiak Finnország elleni mérkőzésén Lékó Péter ugyan világossal kikapott, ám társai jól játszottak, Gledura Benjámin és Berkes Ferenc egyaránt sötéttel győzött, míg Almási Zoltán világossal remizett, így a csapat 2,5-1,5-re nyert.
A játékosok Élő-pontjai alapján a férfiak sikere papírforma volt, ugyanakkor a női válogatott India elleni győzelme bravúrnak nevezhető. A csapat mind a négy embere, Hoang Thanh Trang, Gara Anita, Gara Tícia és Terbe Julianna is elvileg erősebb rivális ellen ült asztalhoz, és egyikük sem kapott ki: Hoanh Thanh Trang és Gere Tícia világossal nyert, míg Gere Anita és Terbe sötéttel döntetlent ért el.
Hét forduló után a két női válogatott egyaránt 11 ponttal állt, India a hetedik, míg a magyarok a tizedik helyen. A keddi magyar sikerrel viszont két ponttal ellépett riválisától a magyar együttes, amelyben az éltáblás Hoang Thanh Trang eddig szinte hibátlanul teljesít a versenyen, ugyanis hét partijából hatot megnyert, és egyszer játszott csak döntetlent. A svájci rendszerben, négyfős csapatokkal zajló verseny 11 fordulós, olimpiai pontszámítással. Ennek lényege, hogy a csapatgyőzelem két pontot ér, a döntetlenért, azaz a 2-2-es eredményért egy pont jár, a vereségért nem jár pont.
Eredmények (a viadal honlapjáról), 8. forduló:
férfiak:
Magyarország-Finnország 2,5-1,5
Lékó Péter (2690 Élő-pont) – Tomi Nyback (2579) 0-1
Mika Karttunen (2472)-Gledura Benjámin (2621) 0-1
Almási Zoltán (2702)-Toivo Keinanen (2402) döntetlen
Vilka Sipila (2381)-Berkes Ferenc (2678) 0-1
nők:
Magyarország-India 3-1
Hoang Thanh Trang (2423)-Humpi Koneru (2557) 1-0
Dronavali Harika (2500)-Gara Anita (2370) döntetlen
Gara Tícia (2321)-Sachdev Tania (2400) 1-0
Eesha Karavade (2374)-Terbe Julianna (2260) döntetlen