Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel (j) és a palaui Florian Temenglin a férfi kötöttfogású birkózók 125 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntőjében, fotó: Illyés Tibor/MTILigeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói olimpia szombati, utolsó előtti versenynapján.

A többszörös Európa-bajnoki érmes szombathelyi nehézsúlyúhoz kegyes volt Fortuna, a pénteki sorsolás szerint ugyanis a nyolcaddöntőben kezdett, méghozzá a szabadkártyával induló, palaui Florian Temenglin ellen, aki hosszú évek óta szereplője a világbajnokságoknak, ám komoly eredményt nem tudott elérni.

A mérkőzés pontosan úgy alakult, ahogy azt várni lehetett, a szívósan védekező palaui sportoló másfél percig tudott ellenállni, aztán Ligeti egy szép gáncs után kikapta a lábát és levitte, majd pörgette, s már 4-0-ra vezetett. Ezt követően kevéssel a 27 éves magyar újra gáncsolt, Temenglin pedig a hátára zuhant, így a szünetben már 8-0 állt az eredményjelzőn.

A pihenőt követően már nem tartottak sokáig a palaui versenyző szenvedései, fél perc után ugyanis Ligeti ismét a szőnyegre vitte, s 11-0-s technikai tussal győzött.

“Volt már ennél rosszabb első meccsem, könnyebb viszont még nem nagyon. Ez megvan, most kezdődik a verseny” – nyilatkozta a vegyes zónában Ligeti Dániel, aki az elődöntőért az örmény Levan Berinadze ellen lép szőnyegre. – “A 2010-es vb bronzmeccsén kikaptam tőle, amit soha nem felejtek el. Az olimpia a legjobb alkalom, hogy visszavágjak azért.”