Labdarúgó NB I – Fókuszban a Diósgyőr-FTC

Labdarúgó NB I – Fókuszban a Diósgyőr-FTC

A hazaiak augusztus 11. óta nem szenvedtek vereséget a bajnokságban, ráadásul egy klubrekordot jelentő hétmeccses sikerszériát is produkáltak, ez a legutóbbi fordulóban, a Szombathelyi Haladás otthonában elért 2-2-es döntetlennel szakadt meg. A Diósgyőr otthon még nem kapott ki ebben a szezonban, s utóbbi három hazai összecsapását megnyerte.

A viszonylag jól rajtoló Ferencváros ugyanakkor hullámvölgybe került, utóbbi négy mérkőzésén nem tudott nyerni, igaz, a Magyar Kupában kedden 10-0-ra győzött a harmadosztályú Szekszárd ellen, ez azonban nem lehet mértékadó a szombati rangadó szempontjából.

A listavezető Videoton a sereghajtó és otthon még nyeretlen Kaposvár vendége lesz, s óriási meglepetés lenne, ha nem szerezné meg szezonbeli tizedik győzelmét. A címvédő Győr a vasárnapi zárótalálkozón a negyedik Budapest Honvéd stadionjában szerepel. A kispestiek az előző körben meglepetésre nyerni tudtak Székesfehérváron a Videoton ellen, a Győr pedig eddig csak egyszer kapott ki idegenben.

A múlt szerdán edzőt váltott, s új szerb szakvezetőjével két nappal később az MTK otthonában győztes Újpest vasárnap a harmadik helyen álló Debrecent fogadja.  

OTP Bank Liga, 13. forduló:

Péntek:
-Lombard Pápa Termál FC – Kecskeméti TE Phoenix-Mecano 19.00, v: Farkas Á.

Szombat:
-Diósgyőri VTK-Ferencváros 14.00, v: Andó-Szabó
-Mezőkövesd-Zsóry FC – PMFC-Matias 16.00, v: Bognár
-Kaposvári Rákóczi-Videoton FC 16.00, v: Németh Á.
-Puskás Akadémia-MTK Budapest 18.00, v: Erdös
-MVM Paks-Szombathelyi Haladás 20.00, v: Kassai

Vasárnap:
-Újpest FC – DVSC-TEVA 16.30, v: Vad II
-Budapest Honvéd-Győri ETO FC 18.30, v: Solymosi 

A tabella:
1.  Videoton FC                  12  9   1   2    27- 8  28 pont
2.  Diósgyőri VTK                12  7   4   1    22-10  25
3.  DVSC-TEVA                    12  7   3   2    28-13  24
4.  Budapest Honvéd              12  6   2   4    19-14  20
5.  Ferencváros                  12  6   2   4    17-16  20
6.  Győri ETO FC                 12  5   5   2    21-13  20
7.  Szombathelyi Haladás         12  5   5   2    20-15  20
8.  MVM Paks                     12  4   3   5    16-20  15
9.  Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 12  4   3   5    17-23  15
10.  PMFC-Matias                  12  4   2   6    19-23  14
11.  Lombard Pápa Termál FC       12  4   2   6    14-18  14
12.  Újpest FC                    12  3   4   5    17-19  13
13.  MTK Budapest                 12  3   2   7    12-14  11
14.  Puskás Akadémia              12  3   2   7    13-24  11
15.  Mezőkövesd-Zsóry FC          12  3   2   7    15-27  11
16.  Kaposvári Rákóczi            12  1   2   9    10-30   5