illusztráció, forrás: pixabay.com

Kizárták a lovat megütő német öttusaedzőt

Kizárták a lovat megütő német öttusaedzőt

A tokiói olimpiai öttusaverseny további eseményein nem vehet részt Kim Raisner, a német válogatott edzője, mert ököllel megütötte azt a lovat, amellyel versenyzője, az addig toronymagasan vezető Annika Schleu pénteken nulla pontot ért el.

A nemzetközi szövetség közleményben tudatta a végrehajtó bizottság döntését, melyet a televíziós felvétel alapján hozott meg. Schleu a nagyszerűen sikerült vívása után úszásban is tekintélyes előnyt őrzött meg, így egy átlagos lovaglással is könnyed győzelmet arathatott volna, de sehogyan sem bírt lovával. A televíziós közvetítésben látható volt, hogy a belovaglást követően neki se tudott kezdeni a pályának, sírva küszködött azért, hogy egyáltalán rábírja Saint Boyt az elindulásra.

Kívülről bíztatta őt Raisner, és amikor odafarolt a korláthoz a ló, meg is ütötte, egyúttal hangosan arra biztatta versenyzőjét, hogy pálcázzon erőteljesen.

A négylábú viszont csak hátrafelé toporgott, egyáltalán nem akart megindulni, és félő volt, hogy ugratás nélkül ér véget a próbálkozás. Aztán végre megindult Saint Boy, de pár ugrás után ismét ellenszegült, Schleu pedig, aki már-már bizakodni kezdett, kénytelen volt belátni, hogy ebből nem lesz menet, csakhamar ki is csengették. A pont nélküli teljesítménnyel gyakorlatilag kiszállt a versenyből.

Hasonlóan járt ugyanezzel a lóval korábban a mezőny hátsó felében álló, 2017-ben világbajnok orosz Gulnaz Gubajdullina, aki ugyancsak pont nélkül maradt. Alfons Hörmann német csapatvezető az eset kapcsán sürgős szabályváltoztatást szorgalmazott.

“Úgy kell módosítani, hogy lovas és lova is védve legyen. A lényeg, hogy a ló ne sérüljön, a verseny pedig fair maradjon”

– hangoztatta.

Schleu végül 31., Gubajdullina pedig 32. lett a 36 fős mezőnyben.

Kapcsolódó cikkek