Kis város nagy remények

Kis város nagy remények

futó nők

A település közgyűlése egyhangú szavazással, vita nélkül hozta meg döntését pénteken. A határozathozatal előtt Borkai Zsolt polgármester elmondta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amellyel közösen kell megpályázni az eseményt, múlt heti ülésén már támogatta a kezdeményezést.

Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója az eseményen arról beszélt, hogy az 1991 óta kétévente megtartott rendezvény Magyarországra olimpiai eseményt tud hozni, hiszen a fesztivál használhatja az ötkarikás emblémát, ott felcsendül az olimpiai himnusz, a résztvevők pedig a jövő olimpikonjai. Az idén a törökországi Trabzonban megrendezendő korosztályos eseményre mintegy ötezer, tizennégy-tizennyolc éves résztvevő érkezik.