Jól járhat a magyar öttusa

Jól járhat a magyar öttusa

dobogó

“Úgy gondolom, jó úton járunk – mondta az M4 Sport Sportreggeli című műsorában hétfőn. – Talán a sikeres versenyrendezéseknek köszönhetően egyre több pozíciót tudunk a nemzetközi szövetségben megszerezni. Ezekkel a versenyekkel szerzünk egyfajta elismerést, ami ahhoz vezet, hogy egyre több szakembert hívjon a nemzetközi szövetség a saját táborába, hogy hozzáértők legyenek a bizottságokban” – vélekedett.

Emlékeztetett rá, hogy 2018-ban lesz nemzetközi fedettpályás viadal, világkupa-forduló, egyetemi világbajnokság – az első a sportág történetében -, majd felnőtt Európa-bajnokság és katonai-vb Magyarországon. A UIPM hétvégi kongresszusán dőlt el, hogy az olimpiai kvalifikációs felnőtt világbajnoksággal párhuzamosan Budapest laser-run vb-t is rendez 2019-ben, illetve, hogy az idei nemzetközi viadalok közül a székesfehérvári junior vb érdemelte ki a legjobban megrendezett verseny díját. Arról, hogy a nemzetközi szövetség újításaként a laserlövészetes futást, azaz a kombinált számot külön is megrendezik, azt mondta:

“egyelőre jónak tűnik, és szeretnünk kell, mert olyan bázist lehet vele megmozgatni, amelyből talán később, kikerülnek jó öttusázók”.

“Főleg úgy, hogy ha meg tudjuk nekik mutatni, hogy néz ki egy öttusaverseny, és a 2019-es vb pontosan erre lesz egy jó lehetőség” – tette hozzá.

Vörös Zsuzsanna, a magyar szövetség általános alelnöke, a junior-vb szervezésében meghatározó szerepet vállalt Volán Fehérvár öttusaszakosztály igazgatója arra a kérdésre, hogy a mostani juniorok közül “odaérhet-e” már valaki a tokiói olimpiára, úgy reagált, “ha nem akarnak olimpiai bajnokok lenni, inkább hagyják abba”.

“Aki pedig kitűzi magának a célt, az el is akarja azt érni. Ez a motiváció. Az meg, hogy az adott napon mi történik, kicsit a szerencse dolga is” – mondta.

A hazai versenyrendezésekről úgy vélekedett, hogy az az elvárásokkal együtt sem lehet teher, sokkal inkább előny a magyar öttusázóknak.

“Én nagyon szerettem itthon versenyezni – szögezte le a sportág eddigi utolsó magyar olimpiai bajnoka. – A magyar versenyző mindent ismer, a körülményeket, a rendezőket, a lovakat, minden olyan apró dolgot, ami az ő kényelmét, az ő biztonságát szolgálja. Én inkább erről az oldalról fognám fel, és ezt tanácsolom a versenyzőknek is” – tette hozzá Vörös Zsuzsanna, aki olimpiai bajnoki címe mellé világbajnoki és Európa-bajnoki aranyakat is begyűjtött egyéniben sikeres sportpályafutása során.