A magyarok pénteken a budapesti Tüskecsarnokban fogadják kulcsfontosságú meccsen Portugáliát, majd jövő hétfőn Franciaországban lépnek pályára. A nemzeti csapat hétfői, kecskeméti sajtótájékoztatóján Szalay Ferenc, a szövetség (MKOSZ) elnöke elsőként arról beszélt, hogy remek évadon van túl a magyar kosárlabda.
“A Sopron megnyerte a női Euroligát, és ide kívánkoznak a férfi válogatott vb-selejtezői is. Reális esélyünk van a továbbjutásra, ehhez le kell győzni a portugálokat. A csapat hozzáállása példaértékű, mindenki itt van, akit hívtak, és külön örülök annak, hogy vannak példaképek a fiatalok számára, például a súlyos sérülésből visszatért Eilingsfeld János”
– fejtette ki az MKOSZ első embere.
Ivkovics Sztojan kiemelte, a válogatottnál nem divat a panaszkodás.
“Itt most mindenki összeszorítja a fogát, és letudja ezt a két meccset. Az eddig nyeretlen portugáloknak ez az egyetlen esélyük a továbbjutásra, ők tét nélkül játszhatnak, ráadásul régebb óta készülnek, mint mi, úgyhogy várhatóan egyben lesznek”
– mondta a szakvezető.
“Innentől pedig vége szakad azoknak a meccseknek, amelyeken velünk egy szinten lévő csapatokkal játszunk, utána csak top ellenfelek jönnek, utazunk a franciákhoz, Eb-felkészülési meccset vívunk majd többek között a szerbekkel és a horvátokkal, aztán szeptemberben jön az Eb”
– sorolta a kapitány, hozzátéve, megtiszteltetés ilyen ellenfelekkel szemben pályára lépni, de nem feltartott kézzel mennek ki a parkettre, és mindenkinek képesek kellemetlenséget okozni.
Eilingsfeld János közölte, a gerincsérve rendben van, de speciális bemelegítést kell végeznie a mérkőzések előtt.
“Nehéz meccsre számítok a portugálok ellen, kellemetlen és gyors kosárlabdát próbálnak játszani, de alaposan felkészülünk belőlük”
– jelentette ki az Atomerőmű kosarasa.
A vasárnap még bajnoki döntőt vívó csapatoktól, az aranyérmes Szombathelytől és a második Körmendtől már a nap folyamán megérkeznek a behívott játékosok a nemzeti együttes kecskeméti edzőtáborába, ahonnan pénteken utazik a keret Budapestre. Ami az ötödik fordulós mérkőzést illeti, az MKOSZ tájékoztatása szerint már alig van jegy a Portugália elleni sorsdöntő találkozóra, így várhatóan telt ház, azaz 4000 szurkoló várja majd a csapatokat a Tüskecsarnokban.
A csoportban veretlenül éllovas francia csapat már biztosan ott lesz a vb-kvalifikáció második körében.
Az E csoport harmadik, még továbbjutó helyének megszerzéséért az Ivkovics-legénységnek a nyeretlenül sereghajtó Portugáliát kell megelőznie, amelyet ehhez le kell győznie pénteken. A 2023 februárjáig tartó európai vb-selejtezősorozatban 32 együttes verseng. Júliusban minden négyesből az első három jut tovább a kvalifikáció második szakaszába. Ezután a 24 együttes négy hatos csoportban folytatja úgy, hogy valamennyien magukkal viszik a korábban szerzett pontjaikat. Végül mind a négy csoportból az első három utazhat a jövő nyári vb-re, amelynek a Fülöp-szigetek, Indonézia és Japán ad otthont.
A magyarok annak köszönhetően kerültek előselejtező nélkül a vb-kvalifikációba, hogy kijutottak a szeptemberi Európa-bajnokságra, melynek csoportmeccseit Kölnben vívják majd.
Az E csoport állása:
1. Franciaország 8 pont (már továbbjutott),
2. Montenegró 6 (317-297),
3. MAGYARORSZÁG 6 (290-320),
4. Portugália 4