Ismét a legjobbjak között a szegediek

Ismét a legjobbjak között a szegediek

Sorozatban hatodszor jutott be a teke Bajnokok Ligája négyes döntőjébe a Szeged csapata.

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) sajtószolgálatának csütörtöki tájékoztatása szerint az Alabárdos Szegedi TE a negyeddöntő visszavágóján döntetlent ért el a német Bamberg otthonában, így a hazai első meccsen aratott győzelemnek köszönhetően bekerült a március 31-én kezdődő final fourba.

A másik magyar férfi együttes, a Zalaegerszegi TK az itthoni 6-2-es siker után ugyanilyen arányban kikapott a német Schwabsbergtől, s több szettpontjával a rivális lépett tovább. A nőknél a Rákoshegyi VSE nem tudta meglepni idegenben a szlovén Celje csapatát, amely 12-4-es összesítéssel nyerte a negyeddöntős párharcot. Az Alabárdos Szegedi TE az elmúlt 16 évben 14-szer szerepelt a BL négyes döntőjében. Zsinórban hatodszor van ott a legjobb négy csapat között, az utóbbi öt évben háromszor győzött és kétszer ezüstérmet szerzett.