Imre Géza ezüstérmes Bernben

Imre Géza ezüstérmes Bernben

Ezüstérmet nyert Imre Géza a férfi párbajtőrözők svájci világkupa-versenyén, Bernben.

A 219 fős hatalmas mezőnyben a 11 magyar induló közül öt került fel a 64-es táblára. A 39 éves Imre – aki a válogatottal nyert már vb-t, Eb-t, illetve olimpiai ezüstöt, és egyéniben is volt Európa-bajnok – a viadal honlapja szerint az olasz Massimiliano Bertolazzi 15-12-es legyőzésével jutott a legjobb 32 közé, ahol az idén Európa-bajnok Rédli Andrást állította meg ugyanilyen eredménnyel. A folytatásban a finn Niko Vuorinent 15-13-ra, a svájci Benjamin Steffent 15-10-re verte, majd az elődöntőben – ahol rajta kívül három francia lépett pástra – az év során egyéniben és csapatban is világbajnok Ulrich Robeirinél is jobbnak bizonyult, mégpedig 15-13-ra úgy, hogy az utolsó három tust ő adta. Végül a döntőben a francia válogatottal júliusban vb-aranyérmes Jean-Michel Lucenay-től 15-11-re kapott ki. Imre és Rédli mellett még Somfai Péter nyert asszót a főtáblán: két ellenfelén jutott túl, ezzel a 14. helyen végzett.