fotó: pixabay.com

Így állnak az erősorrendben a magyarok

Így állnak az erősorrendben a magyarok

A DVTK HUNTHERM legjobb magyar csapatként a negyedik helyet foglalja el a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) női Európa Kupa-nyolcaddöntő előtt kiadott erősorrendjében.

A wbasket.hu szaklapban szemlézett összesítés kiemelte, hogy négy magyar csapat jutott be a szerdán rajtoló, oda-visszavágó alapú nyolcaddöntőbe. A FIBA erősorrendjében a magyar bajnok DVTK HUNTHERM a 4., a SERCO UNI Győr a 7., a Sopron Basket a 9., míg az NKA Universitas Pécs a 15. helyre került.

A DVTK-ról úgy vélekedtek a szakírók, hogy a csalódást keltő Euroliga-búcsú után Völgyi Péter vezetőedző együttesének az EK-ban komoly lehetősége van trófeát szerezni.

A spanyol Ferrolt “trükkös” ellenfélként jellemzik, miután eddig elképesztő szezonja volt 9 győzelemmel és 1 vereséggel az EK-ban, ezzel együtt a DVTK-t tartják esélyesebbnek, főként Kaila Charles, Lelik Réka és Ana Tadic játékának köszönhetően. A csata Galíciában kezdődik csütörtökön.

A Győrről azt írta a FIBA, hogy a nyeretlen Euroliga-alapszakasz és a kanadai Bridget Carleton távozása egyaránt csalódást okozott, de a képesnek tartják arra az együttest, hogy újra összeszedje magát.

Kiemelik, hogy hazai riválissal, a Sopron Baskettel néznek farkasszemet, amely ellen Kiss Virág és Darcee Garbin hatékony kettőse alapozhatja meg a továbbjutást. Mindeközben távolról Dombai Réka és Dubei Debóra lehet a kulcs.

A Sopron Basketet úgy jellemzik, hogy a Jacinta Monroe, Zala Friskovec, Stephanie Reid trió áll az erős szezon mögött, és kiemelik, hogy mindössze egy meccset veszítettek idén.

A Győr elleni párharcról azt írják, létfontosságú lenne a Sopronnak az eladott labdák számának alacsonyan tartása – különösen azért, mert a Győr a kelleténél több eladott labdával dolgozik. A FIBA-riport szerint a párharcot otthon kezdő Győr “enyhe favoritnak számít”, de ez várhatóan nem zavarja majd a Sopront.

A Pécsről az a szakvélemény, hogy hullámvasút volt számára a rájátszás első köre, miután közel állt ahhoz, hogy leadja 22 pontos előnyét a görög Olimpiakosz ellen.

A továbbjutás azonban meglett, így a feltörekvő Girona következik – először a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A cseh Julia Reisingerova korábbi csapata ellen játszik, a pécsi játékosoknak pedig kiegyensúlyozott teljesítménnyel kell segíteniük sztárcenterüket, ha tovább akarnak jutni a spanyolok ellen.

Az EK-nyolcaddöntő magyar vonatkozású első mérkőzései (csütörtök):

SERCO UNI Győr-Sopron Basket 18.00

NKA Universitas Pécs-Girona (spanyol) 18.00

Ferrol (spanyol)-DVTK HUNTHERM 20.00

Kapcsolódó cikkek