forrás: pixabay.com

Halász Bencének egy dobás elég volt a döntőhöz

Halász Bencének egy dobás elég volt a döntőhöz

A világbajnoki bronzérmes Halász Bence első kísérletére teljesítette a selejtezőszintet, így bejutott a férfi kalapácsvetés vasárnap esti fináléjába a római atlétikai Európa-bajnokságon.

A kontinensviadal második napjának délelőttjén Halász a kalapácsvetők B csoportjában lépett dobókörbe és első kísérletére – szemre nagyon könnyedén – egészen 77,84 méterre repítette a szert. Ezzel nem csupán idei legjobb eredményét produkálta, de a döntőbe jutáshoz szükséges 77 méteres szintet is messze túldobta. A szám másik két magyarjának nem sikerült a selejtező.

Az első, korai csoportban szerepelt Rába Dániel 72,52 méterrel összességében a 23., Varga Donát pedig 70,78-cal a 29. helyen végzett.

“Már a két bemelegítő dobásomon látszott, hogy jobb formában vagyok, mint amit az elmúlt időszakban mutattam”

– értékelt az MTI-nek Halász.

“Szerintem ez technikailag egy nagyon jól kivitelezett dobás volt. Volt benne erő, mert anélkül nem lehet 77 méter felett dobni, de ez még messze van a teljesen meghajtott dobástól.”

Halászon kívül a többi magyar atlétának nem sikerült jól a délelőtt.

A férfi 3000 akadályon első előfutamában szerepelt Palkovits István messze volt a döntőbe jutástól. A futó a tavalyi szabadtéri szezont kiválóan zárta, szeptemberben az országos csúcsot megközelítve 8:18.74 perces egyéni rekordot ért el, az idei éve azonban eddig nem alakult igazán jól és formáját az Eb-re sem sikerült felhúznia. A két futamból az első nyolc-nyolc jutott döntőbe, idővel nem lehetett továbblépni. Ennek megfelelően Palkovits futama rendkívül lassú tempóval indult, az első ezer méteren gyakorlatilag csak kocogtak a versenyzők.

Palkovits sokáig belül, a boly közepén helyezkedett, majd 800 méternél kívülről előre vágott és amikor a második ezer elején kissé meglódult a mezőny eleje, ő jó pozícióban, a harmadik-negyedik helyen futott.

A második ezer végére aztán kezdett hátracsúszni és innentől már nem tudott megújulni. A verseny végére valamennyi riválisa elment mellette és végül 8:47.32 perces idővel a 15. helyen ért célba.

“Igazából versenyzés szempontjából nem éreztem rossznak, tisztán meg tudtam csinálni a futást, nem kellett lökdösődni. Jó formában meg lehetett volna a döntő, de sajnos nincs meg az a forma, ami ahhoz kellett volna, hogy tudjam tartani a tempót az elejével”

– értékelte teljesítményét Palkovits.

Női rúdugrásban az országos csúcstartó Klekner Hanga reális döntőbe jutási esélyekkel érkezett az Eb-re, a selejtezője azonban nem sikerült jól.

A debreceni ugró kezdőmagasságán, 4,25 méteren másodikra átjutott, de 4,40 méteren háromszor hibázott, ezzel pedig a 22. helyen zárt.
Férfi 400 méteren a két magyar közül Molnár Attilának kiemeltként nem volt dolga az előfutamok során, Wahl Zoltán ugyanakkor indult, de 80 méter után megállt és nem fejezte be a számot. Wahl később még 200 méteren és 4×400 méteren lenne érdekelt az Európa-bajnokságon.
A szombat délelőtti programban még a női hétpróbázók távolugrásában van magyar érdekelt, Nemes Rita, Krizsán Xénia és Szűcs Szabina.

Kapcsolódó cikkek