Boronkay Péter a spanyolországi Pontevedrában egymásután negyedik alkalommal nyerte meg a paratriatlon Európa-bajnokságot. A kiváló sportoló egyben a világbajnoki cím védője is. A Magyar Paralimpiai Bizottság hivatalos honlapjának adott interjúban nemcsak arról beszélt, miért a mostani volt a legnehezebb győzelem, hanem a riói paralimpiai céljait is elárulta.

Ezen a rendezvényen szerepel először a hivatalos programban a paratriatlon.

– Egymásután negyedjére lettél kontinenselső, amihez gratulálunk! Melyik győzelmet szerezted meg a legnehezebben?

– Egyértelműen az ideit. Igaz, hogy a tavalyi budapesti világbajnokságon szorosabb volt a befutó, de ezúttal számtalan probléma nehezítette a felkészülésemet. Voltak a magánéletemben olyan események, melyekről nem szeretnék beszélni, két héttel az Eb előtt balesetet szenvedtem a kerékpáros közben, a munkahelyemen is rengeteg elfoglaltságom akadt, ráadásul az Eb-t 37 fokos hőségben rendezték, voltak versenyzőtársaim, akik rosszul lettek, és ezért adták fel a versenyt.

– Érezhető-e a sportág fejlődésében, hogy 2016-tól szerepel majd a paralimpiai programban?

– A mezőny évről évre nagyobb a létszámát tekintve, és sokkal erősebb is. Spanyolországban két német srác végzett mögöttem, akikkel eddig nem is találkoztam. Ami a versenyt illeti az úszásommal nem voltam elégedett, csak a második helyen jöttem ki a vízből, a kerékpározás a kevesebb edzés miatt szintén nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. A futás előtt négyen 20 másodpercen belül voltunk a depóban, a záró szám során 2,5 kilométeres köröket futottunk, a másodikban éreztem, hogy meglesz az arany, de nagyon nehéz volt, mondták is a többiek a célban, hogy látszik a fejemen, nagyon elfáradtam.

– Mire lehetsz képes Rióban, hiszen a papírforma alapján a kvóta miatt nem kell aggódnod?

– Nem akarok szerénytelennek tűnni, de azt gondolom, mindenképpen képes lehetek az éremszerzésre, sőt, az aranyat sem tartom elképzelhetetlennek. Persze ehhez az is kell, hogy megfelelő körülmények között tudjak felkészülni. A riválisok közül sokan profik, nem dolgoznak főállásban a sportolás mellett, nekem is könnyebb lenne a helyzetem, ha csak a sporttal kellene foglalkoznom.

– Már többször érintettük a kerékpáros baleseted, amellyel kapcsolatban azt is lehetett olvasni, hogy elütöttek, máshol az jelent meg, hogy szándékosan borultál fel az ütközés elkerülése érdekében.

– A második változat a valós. Nagyjából két héttel az Eb előtt kerékpárúton edzettem, amikor elém kanyarodott egy autó. Úgy tudtam elkerülni az ütközést, hogy szándékosan elestem a kerékpárral. Szerencsére megúsztam kisebb, jelentéktelen karcolásokkal, a kerékpárom váza viszont pont ott tört el, ahol nem lehet megjavítani. Tudni kell, hogy ez egy hatszázezer forintos darab, amelynek pótlása majdnem két hétig tartott, addig csak futni és úszni tudtam, ami közvetlenül az Eb előtt nem volt túl ideális. A sors furcsa fintora, hogy a családunk egyik ismerőse kanyarodott elém az autójával, ami még kellemetlenebbé tette az esetet. Sajnos általános jelenség, hogy nálunk az autósok sokkal kevésbé figyelnek a kerékpárosokra, mint Németországban vagy Svájcban. Az elkövetkező napok azzal telnek, hogy megpróbáljak megegyezni a biztosítóval a károm megtérítéséről, hiszen vétlen voltam a balesetben, és ezt az autó sofőrje is elismerte.

– Az ügyintézéshez sok kitartást! Lesz-e időd pihenni?

– Nem sok. Kecskeméten triatlon szakosztályt indítok, most ezzel foglalkozom, hétvégén pedig Visegrádon tereptriatlon Európa-bajnokságot rendeznek, amelyre engem is meghívtak. Ez egy új sportág, óriási megtiszteltetés, hogy gondoltak rám. Júliusban Londonban rendezik a résztvevők létszámát tekintve a világ második legnagyobb paratriatlon-versenyét, ezt is meg akarom nyerni, aztán szeptemberben Pekingben rendezik a világbajnokságot, ahol címvédőként szintén nem lehet más célom, mint az újabb aranyérem megszerzése.