Emléktáblát kaptak az olimpiai bajnokok

Emléktáblát kaptak az olimpiai bajnokok

London az olimpiára készül

Mocsai Lajos, a TF rektora arról beszélt, hogy különleges ez a nap, mert a két legutóbbi ötkarikás játékok tábláját avatják fel a meglévő 15 mellett. “Fantasztikus, hogy a 90 éves Testnevelési Egyetem olyan márványtábla-sorozattal büszkélkedik, amelyen az összes olimpiai bajnok neve szerepel. Ez a világon egyedülálló archiválási mód” – mondta a rektor, aki hozzátette, ha el is költözik a TF, a táblákat viszik magukkal, mert az intézmény szellemiségét idézik, valamint több olimpiai bajnok alma matere volt a TF.

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, akinek neve kardvívó olimpiai bajnokként szerepel a márványtáblákon, elmondta, amikor megtudta, hogy az utolsó két olimpia táblája még hiányzik, minden követ megmozgatott, hogy pótolják a hiányosságot.


“A MOB és baráti összefogás segítségével útban a riói olimpia felé elértük azt, hogy most már mind a 168 aranyérem dokumentálva van az intézmény falán” – jelentette ki Szabó Bence, aki Mocsai Lajossal leplezte le a két táblát.
 A 2008-as játékokon három, a 2012-esen pedig nyolc magyar aranyérem született.