Együtt egymás ellen

Együtt egymás ellen

Cseh Laci ellenfelével együtt készül a következő versenyekreA háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László két hétig együtt edzőtáborozik az egyesült államokbeli Charlotte-ban az amerikaiak világklasszis úszójával, Ryan Lochte-val. A magyar szövetség (MÚSZ) vasárnapi tájékoztatása szerint először Lochte új mestere, David Marsh vetette fel az erre vonatkozó ötletet.

“Később Ryannel is egyeztettem, és egyre jobban megérett bennem az elhatározás, ebbe bele kell vágni.” – idézte a MÚSZ hírleve a világ- és Európa-bajnok Cseh Lászlót, aki hangsúlyozta: ez más lesz, mint egy normál edzőtábor.

“Ez igazi kihívás, újszerű, ez az, ami miatt azt mondtam, muszáj kipróbálnom. Egy ideje egyébként is az motivál, hogy újabb és újabb módszerekkel készüljek, Ryannel ráadásul korban teljesen együtt vagyunk, régóta ismerjük egymást, azaz kifejezetten várom, hogy miként fog eltelni ez a két hét” – fogalmazott a Kőbánya SC 28 éves versenyzője.
    
Az ötszörös olimpiai és 15-szörös világbajnok, 29 esztendős Lochte a tavalyi, barcelonai vb után döntött úgy, hogy környezetet és edzőt vált, s  azóta Gregg Troy helyett Marsh irányítja a felkészülését.