Deák Bárdos győzelme

Deák Bárdos győzelme

Deák Bárdos Mihály

Az ötszörös vb-ezüstérmes Deák Bárdos az első menetben megpróbálta kitolni a venezuelai Rafael Barreno Martinezt, de nem járt sikerrel. Másfél perc után kékmezesként ő térdelt le először, de riválisa többször is szabálytalanul fogta meg, ezért megintették, majd a magyar még ki is védekezte a parterhelyzetet (0-2).

Az első felvonás alaposan kedvét szegte a venezuelainak, mert álló helyzetben Deák Bárdos könnyedén tessékelte ki kétszer is a szőnyegről, majd a parterhelyzet előnyeit kihasználva meg is pörgette (0-4), így könnyedén jutott a nyolcaddöntőbe. A nyolc közé jutásért a tavaly junior világbajnok ukrán Igor Didik vár rá.Az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán súlyos sérülése miatt csapatba került Lőrincz Viktornak, a 66 kilósok között hetedik Lőrincz Tamás öccsének nem sikerült a bemutatkozása a felnőtt mezőnyben, ugyanis két menetben kikapott a 2005-ben Eb-bronzérmes litván Laimutis Adomaitistől.

Kozák István verseny közben

A tavaly junior Eb-győztes magyar álló harcban nagyon kezdeményező volt, de riválisa folyamatosan bontotta a fogásait, így nem történt értékelhető akció másfél percig. Kékmezesként először a litván térdelt le, s bár Lőrincz kétszer is kiemelte, eldobnia nem sikerült, ezért jó védekezésével Adomaitis nyerte az első felvonást (0-1). A második menetben 90 másodperc tusakodást követően Lőrincz ment parterhelyzetbe, de őt ellenfele eldobta (0-3), azaz kikapott.

Kozák a pekingi olimpián ötödik, tavaly Ázsia-bajnok kínai Szeng Csianggal (Seng Qiang) találta magát szembe. Az első menetben hosszú ideig meddő harc folyt, majd a kínai váratlanul lerántotta a földre Kozákot és mögé került, ezzel előnyhöz jutott (0-1). A folytatásban nem hozott pontot az álló harc, és amikor a kínai letérdelt, az idén Eb-5. magyar becsülettel próbálkozott, de riválisa “ragadt” a szőnyeghez, így kiváló védekezésével ezt a két percet (0-1), és így a meccset is megnyerte. Lőrincz és Kozák csak akkor folytathatja a küzdelmet a vigaszágon, ha legyőzőik a fináléba jutnak, de – a papírforma szerint – ez nem túl valószínű.

Kapcsolódó cikkek