fotó: pixabay.com

Bondár Anna: örültem volna könnyebb sorsolásnak

Bondár Anna: örültem volna könnyebb sorsolásnak

A magyar tehetség örült volna egy könnyebb sorsolásnak az amerikai nyílt teniszbajnokságon, de ahogyan az előző két Grand Slam-torna főtáblájának első fordulójában, ezúttal is az ukrán Jelina Szvitolina vár rá.

A világranglista 96. helyén álló magyar játékos szerint hihetetlen, hogy ezúttal is összesorsolták őket, de így legalább mindhárom borításon játszhat Szvitolina (13.) ellen.

“Elsőre nem örültem neki, hiszen sajnos mindkétszer kikaptam tőle. Kaphattam volna könnyebbet, de ezt nem tudjuk befolyásolni, ebből kell kihozni a maximumot, erre kell készülni”

– nyilatkozta az M1 aktuális csatornán, majd hozzátette, segíti a felkészülését, hogy jól ismeri Szvitolinát, tudja, mire számíthat tőle. Igyekszik inkább a francia nyílt bajnokságon lejátszott találkozójukból kiindulni, mert úgy véli, ott jó meccset tudtak játszani egymással. A wimbledoni tornára nem szívesen emlékszik vissza, ott nem tudott olyan jó teljesítményt nyújtani, a füves pálya nem is tartozik a kedvencei közé.

“Fontos lesz, hogy ezen a kemény borításon jól szerváljak és agresszíven tudjak játszani, igyekszem hasonló kaliberű játékosokkal edzeni. Egy ilyen szintű játékosnak nem nagyon vannak gyenge pontjai, nagyon komplex teniszező, jól mozog, tud támadni, védekezni”

– magyarázta.

A saját játékát illetően elmondta, meg kell találnia ellene a megfelelő taktikát, tudnia kell a mérkőzés közben váltani, nem ugyanazt játszani végig. Úgy véli, ha a szerváit tudja hozni, akkor több esélye a lesz az ukrán klasszis ellen. Igyekszik majd többet játszani Szvitolina tenyeresére, mert szerinte a fonákja stabilabb.

“Úgy szeretnék lejönni a pályáról, hogy odatettem mindent, kihoztam magamból a maximumot. Bízom benne, hogy három a magyar igazság és harmadikra meglehet ez”

– mondta.

Bondár Anna magyar idő szerint hétfőn késő este kezdi meg szereplését az amerikai nyílt bajnokságon.

Kapcsolódó cikkek