Magyar-kazah páros nyerte a női tenisztornát

Magyar-kazah páros nyerte a női tenisztornát

Babos tímeaBabos Tímea

Babos Tímea a kazah Jaroszlava Svedovával az oldalán megnyerte a Taskentben rendezett, 235 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztorna páros versenyét.

A női versenyeket szervező WTA honlapja szerint az első helyen kiemelt Babosék a szombati döntőben két szettben győzték le a másodikként rangsorolt Olga Govorcova, Mandy Minella fehérorosz, luxemburgi párost. A találkozó 1 óra 4 percig tartott, a magyar-kazah duó játszmaveszteség nélkül nyerte meg a versenyt, s ez volt a soproni játékos idei ötödik tornagyőzelme párosban. Babos Tímea elégedetten nyilatkozott teljesítményéről.

“Végig jól játszottam, jól ritörnöztem, élveztem a meccset. Jó lenne még párszor együtt játszani Szlavával, jól működött a párosunk” – nyilatkozta honlapján a 20 éves magyar, aki a jövő héten a kínai, kantoni versenyen indul, és párosban éppen Govorcova lesz a társa. Babos idén a hatodik fináléját vívta párosban: legutóbb augusztus elején, a holland Michaella Krajicekkel a szucsoui tornán diadalmaskodott, korábban éppen Minella oldalán Bogotában és Marrákesben, a japán Date-Krumm Kimikóval pedig Monterreyben győzött, míg Hobartban elvesztették a döntőt Minellával.

Eredmények:
páros, döntő: Babos, Svedova (magyar, kazah, 1.)-Govorcova, Minella (fehérorosz, luxemburgi, 2.) 6:3, 6:3