archív

Hazánk rendezhetné az európai kosárlabda-bajnokságot

Hazánk rendezhetné az európai kosárlabda-bajnokságot

Magyarország alakban álló kosarasok

Bánki Erik, az Országgyűlés Sport és Turizmusbizottságának elnöke és Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének vezetője jelentette be, hogy a készülőben lévő pályázat riválisai Spanyolország, Szerbia, valamint, közösen Fehéroroszország és Litvánia lesznek. “Az eddigi utolsó magyar rendezésű Eb még 1997-ben volt. Ha a jelenleg Sopronban zajló pótselejtezőt sikerrel vesszük, az nagy lökést adhat a terveinknek. A soproni tornán komisszárként jelen lévő török Emin Balci, aki egyben az európai szövetség technikai vezetője, már felajánlotta nekünk a segítségét, ami azért nagy szó, mert ő volt a főszervezője a tavalyi férfi és lesz a 2014-es női világbajnokságnak Törökországban.” – mondta Bánki Erik

Bánki Erik

Bánki Erik

Szalay Ferenc közölte, hogy az MKOSZ leadta a jelentkezését, egyelőre pontos helyszínek nélkül. “Az európai szövetség jövőre hirdeti ki a győztes pályázatot, és mivel akkor lesz száz éves a magyar kosársport, szeretnénk otthont adni majd a FIBA Europe végrehajtó bizottsági ülésének – tette hozzá a szövetség első embere. Nagy ajándék lenne, ha éppen akkor jelentenék be, hogy mi bonyolíthatjuk le a 2015-ös Eb-t. 

Szalay Ferenc

Szalay Ferenc

Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára jelezte, hogy a kormány teljes mellszélességgel támogatja az MKOSZ törekvését. A sajtótájékoztató végén, melyen Emin Balci mellett képviseltette magát a soproni pótselejtező mind a négy vendégküldöttsége – Szalay Ferenc válogatott mezzel és kosárlabdával ajándékozta meg Bánki Eriket és Szekeres Pált.

Kapcsolódó cikkek