Új tulaja van a győri focicsapatnak

Új tulaja van a győri focicsapatnak

A budapesti székhelyű Ker-Gasztro Kft. lett az új tulajdonosa az ETO FC Győr labdarúgócsapatnak. A hírt Győr polgármestere jelentette be szerda délután.

Borkai Zsolt szerint a másodosztályban szereplő klub csőd közeli helyzetbe került a felelőtlen gazdálkodás miatt. Hangsúlyozta, az önkormányzat tavaly 150 millió forinttal támogatta az utánpótlásnevelést, idén már 75 millió forinttal, s további 75 millió forintot tartalékba helyezett a költségvetésben, amelynek kifizetését attól tette függővé, ha látja a csapat további sikeres szereplésének az esélyét. Ezt a biztosítékot az új tulajdonosban látják, ezért átutalják a klubnak az összeget. 

Hozzátette, a kialakult helyzet megoldásában sokat segített a Magyar Labdarúgó Szövetség és Csányi Sándor elnök is. Mányi József, a Ker-Gasztro Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a korábbi tulajdonos, az ETO Futball és Futsal Kft. ügyvezetője, Drucskó Zoltán délelőtt lemondott posztjáról. Hozzátette: a vezetők helyzetéről és egyéb sportszakmai kérdésekről egyelőre nem szeretne beszélni, most a csapat pénzügyileg stabil működése a cél.

Kiemelte, kilencvenhat százalékos tulajdonrészt szereztek a klubot eddig is működtető kft-ben, a maradék négy százalékot jövő május elején jegyzik be. Azt is elmondta, hogy határozott tervei szerint a jövőben a klubban külön válik a labdarúgás és a futsal, amely még a Quaestor-csoport csődje miatt vált eggyé 2015-ben.