Túljutottak az utolsó nagy kihíváson

Túljutottak az utolsó nagy kihíváson

A Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Miklós (Toyota) alkotta csapat az 56. idővel ért célba pénteken az autósok között a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali 12. szakaszán, s összetettben a 47. helyen áll.

A csapat, a Sandlander Team közleménye szerint az utolsó nagy kihíváson is túlvan a trió, mivel ez az etap számított Sebestyénék “mumusának”, két éve itt estek ki.

“A sziklás részen ma is volt egy defektünk, a homokot pedig nagyon széttúrták az előttünk haladók, így minden kilométernek megvolt a maga szépsége. Aki holnap ott lesz Valparaísóban, az messzemenőkig megérdemli” – összegzett a pilóta.

A motorosoknál Dési János az 57. időt érte el, ezzel a teljes rangsorban az 53. pozíció az övé.

Pénteken chilei terepen, El Salvador és La Serena között zajlott a verseny. Szombaton, a Dakar utolsó napján 535 kilométer vár a La Serenából rajtoló versenyzőkre a valparaísói célig, a mért szakasz 157 kilométer lesz.