Szerződést hosszabbított a szakmai stábbal a Sopron Basket vezetése

Szerződést hosszabbított a szakmai stábbal a Sopron Basket vezetése

Szerződést hosszabbított a szakmai stábbal a női kosárlabda NB I-ben címvédő és listavezető Sopron Basket vezetősége.

A klub a honlapján jelentette be szombaton este, hogy a következő szezonban is Gáspár Dávid tölti be a vezetőedzői posztot, segítője változatlanul Laczka Miklós lesz, míg az erőnlétért továbbra is Szegedi Róbert felel majd. A stáb szakmai mentora – ahogy eddig is – Stevan Karadzic lesz.

“Rendkívül zaklatott, sérülésektől, és más csapásoktól sem mentes szezonban vagyunk, és az elmúlt évek sikereinek örökségével is meg kell birkóznia fiatal vezetőedzőnknek. Azzal, hogy a teljes stábjával hosszabbítottunk, azt jelzi, hogy elkötelezettek és eltökéltek vagyunk a megkezdett munka folytatására!”

– idézte a közlemény Török Zoltán ügyvezetőt.