Sorozatban hatodszor győzhet a Veszprém

Sorozatban hatodszor győzhet a Veszprém

Sorozatban hatodik mérkőzését nyerheti meg a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, ha házigazdaként legyőzi a fehérorosz Meskov Breszt csapatát a 13. forduló vasárnapi játéknapján.

Ősszel másfél hónapig rossz formában játszottak a veszprémiek, hat tétmérkőzést is veszítettek, és abban az időszakban nem tűnt valószínűnek, hogy februárban versenyben lehetnek csoportjuk második helyéért a BL-ben. A spanyol David Davis vezetőedző irányításával azonban kilábaltak a szokatlanul mély hullámvölgyből, az elmúlt két hétben legyőzték a listavezető Barcelonát, illetve nyerni tudtak a macedón Vardar Szkopje otthonában, így előreléptek a második helyre.

Ennek megtartásához a nyolc győzelemmel és négy vereséggel rendelkező magyar csapatnak nagy szüksége van a Meskov Breszt elleni sikerért járó két pontra is, ám az ellenfélnek is rendkívül fontos lenne mindez, hiszen még nem biztosította továbbjutását a rájátszásba.

A klub honlapján David Davis úgy fogalmazott, csapata újabb sikerével, illetve a Vardar Szkopje vereségével az utolsó előtti fordulóban matematikailag is biztossá válna a veszprémiek második helyezése, de nehéz dolguk lesz, mert a beloruszok a múlt héten egy kitűnő találkozón legyőzték a német Rhein-Neckar Löwent.

“Hatalmas magabiztossággal érkeznek majd ide. Manolo Cadenas edző mindig a végletekig motiválja csapatát. Nehéz hétvége lesz, az biztos, ezért nagyon komolyan készülünk rá. Innentől a szezon végéig nem veszíthetjük el a koncentrációt” – magyarázta a spanyol tréner.
A két együttes eddig 13 alkalommal találkozott egymással, a Veszprém tízszer nyert, egyszer kikapott, kétszer pedig döntetlen lett a végeredmény.

A kilenc sikerrel, egy döntetlennel és két vereséggel álló magyar bajnok MOL-Pick Szeged már korábban biztosította második helyezését a B csoportban, így szombaton a francia HBC Nantes elleni meccs matematikailag csupán a házigazdáknak lesz fontos.

A szegedi klub honlapján a spanyol jobbátlövő, Jorge Maquda – aki korábban három évig kézilabdázott Nantes-ban – kijelentette, minden siker erőt ad a folytatáshoz, ezért Franciaországban is győzni akarnak.

“Egyre jobb formában vagyunk, meccsről meccsre jobbak leszünk, ez látszik a játékunkon. Szeretnénk nyerni, mi minden meccsen így lépünk pályára” – tette hozzá.

A világbajnok játékos szerint minden rangadót a védekezés dönt el, ezúttal is ez lesz a legfontosabb, ezért tudtak nyerni Celjében és a Motor Zaporizzsja ellen is.

“Amikor stabillá váltunk, akkor egyből a riválisunk fölé kerekedtünk. Ha pontosak leszünk szombaton, akkor győztesen térhetünk haza”

– magyarázta.

A két csapat eddig ötször találkozott egymással az európai kupaporondon, a mérleg a Szeged szempontjából két győzelem és három vereség.

Az EHF Kupa csoportkörében mindkét magyar csapat pályaválasztóként, de “albérletben” szerepel hétvégén. A Balatonfüred szombaton Veszprémben fogadja az előző idényben döntős francia Saint-Raphaëlt, a Tatabánya pedig vasárnap Győrben látja vendégül a német Hannover-Burgdorf együttesét, amelynek vezetőedzője Carlos Ortega, egyik balszélsője pedig Cristian Ugalde.

A spanyol Ortega 2012 és 2015 között három bajnoki címet, három Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, és egy Bajnokok Ligája-ezüstérmet nyert a Veszprém csapatával. Honfitársa, Ugalde 2012-től erősítette a veszprémieket, és tavaly nyáron igazolt Hannoverbe.

A magyar csapatok hétvégi programja:
szombat:

Bajnokok Ligája, csoportkör, 13. forduló, B csoport:
HBC Nantes (francia) – MOL-Pick Szeged 17.30
Az állás: 1. Paris Saint-Germain (francia) 22 pont, 2. MOL-Pick Szeged 19, 3. Flensburg-Handewitt (német) 12, 4. HBC Nantes 11, 5. PPD Zagreb (horvát) 10, 6. Motor Zaporizzsja (ukrán) 9, 7. RK Celje PL (szlovén) 7, 8. Skjern HB (dán) 6
EHF Kupa, csoportkör, 3. forduló, A csoport:
Balatonfüredi KSE – Saint-Raphaël Var HB (francia), Veszprém 15.45
Az állás: 1. Füchse Berlin (német) 6 pont, 2. BM Logrono La Rioja (spanyol) 2 (55-54), 3. Saint-Raphaël Var HB 2 (59-59), 4. Balatonfüred 0
vasárnap:

Bajnokok Ligája, csoportkör, 13. forduló, A csoport:
Telekom Veszprém-Meskov Breszt (fehérorosz) 17.00
Az állás: 1. Barcelona (spanyol) 20 pont/12 mérkőzés, 2. Telekom Veszprém 16/12, 3. Vardar Szkopje 15/12, 4. Rhein-Neckar Löwen (német) 14/13 (393-380), 5. Vive Kielce (lengyel) 14/13 (404-394), 6. Montpellier HB (francia) 7/12 (322-345), 7. Meskov Breszt (fehérorosz) 7/12 (327-368), 8. IFK Kristianstad (svéd) 5/12
EHF Kupa, csoportkör, 3. forduló, B csoport:
Grundfos Tatabánya KC – TSV Hannover-Burgdorf (német), Győr 13.00
Az állás: 1. RK Nexe (horvát) 4 pont, 2. Tatabánya 2 (58-49), 3. Hannover-Burgdorf 2 (49-50), 4. Eurofarm Rabotnik (macedón) 0

Kapcsolódó cikkek