Ő került a magyar válogatott keretébe

Ő került a magyar válogatott keretébe

Sándor GyörgySándor György

Dzsudzsák Balázs sérülése miatt Sándor György, a Videoton középpályása kapott vasárnap meghívót Egervári Sándor szövetségi kapitánytól a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a soron következő, két szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőre készül. 

Dzsudzsákra négy-hat hét kényszerpihenő vár, mivel  kulcscsonttörést szenvedett klubcsapata, az Anzsi Mahacskala szombati bajnoki mérkőzésén.

Egervári Sándor

Egervári Sándor

“Nagyon sajnálom Balázst, hiszen éppen csak elkezdte oroszországi karrierjét, és máris súlyos sérülést szenvedett – fogalmazott Egervári Sándor a szövetség honlapjának közlése szerint. – A sérülés sosem jön jól, de most, mikor két rendkívül fontos mérkőzésre készülünk, különösen nehéz helyzetbe hozott bennünket, hiszen újabb meghatározó játékost vesztettünk el. Nincs szerencsénk az utóbbi időben, mivel olyan alapemberek hiányoznak a csapatból, mint a sérült Szalai Ádám és Gera Zoltán, valamint Juhász Roland és Vanczák Vilmos, aki eltiltás miatt nem léphet pályára a svédek ellen, most pedig Dzsudzsák Balázs is csatlakozott hozzájuk. A helyére behívott Sándor György tehetséges futballista, aki rendre jó teljesítményt nyújt a Videotonban. Más stílusú játékos, mint Balázs, de a középpályán akad több variációs lehetőség is. A holnap kezdődő telki edzőtábor nagy feladata, hogy megtaláljuk az optimális megoldást az előttünk álló meccsekre.”

Sándor Györgyöt eredetileg biztonsági tartaléknak jelölte Egervári Sándor. A svédek elleni, jövő pénteki mérkőzésen eltiltás miatt hiányzó Juhász és Vanczák négy nappal később, a moldovai összecsapáson már pályára léphet. A keret tagjai hétfőn Telkiben kezdik meg a közös felkészülést a két selejtezőre.

A magyar labdarúgó-válogatott kerete:

kapusok:
Király Gábor (1860 München), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Csernyánszki Norbert (MVM Paks)

védők:
Varga József (DVSC-TEVA), Fehér Zoltán (Győri ETO), Lipták Zoltán (Videoton), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Laczkó Zsolt (Sampdoria), Halmosi Péter (Haladás Sopron Bank), Vanczák Vilmos (FC Sion), Juhász Roland (Anderlecht)

középpályások:
Koman Vladimir (Sampdoria), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Elek Ákos (Videoton), Vadócz Krisztián (Osasuna), Czitkovics Péter (Kortrijk), Koltai Tamás (Győri ETO), Sándor György (Videoton)

csatárok:
Szabics Imre (Sturm Graz), Rudolf Gergely (Genoa), Priskin Tamás (Ipswich Town), Stieber Zoltán (Mainz)

biztonsági tartalék:
Mészáros Norbert (DVSC-TEVA)

Kapcsolódó cikkek