fotó: pixabay.com

Németh Zsanett elődöntős

Németh Zsanett elődöntős

Második mérkőzését is megnyerte, így a 76 kilós Németh Zsanett elődöntőbe jutott a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokságon kedden, azaz szerdán már éremért léphet szőnyegre.

A tavaly Eb-ezüstérmes magyar versenyzőre a – négy-négy vb- és Eb-éremmel rendelkező – fehérorosz Vaszilisza Marzaljuk bravúros legyőzése után könnyebb feladat várt, ugyanis Naranchimeg Gelegjamts a legjobb eredményeit 2010-ben érte el, amikor megnyerte az Ázsia Játékokat és második lett a kontinensbajnokságon, azóta viszont nem volt számottevő sikere.

Az UTE 24 éves birkózója aktívabb volt ellenfelénél, akit ezért meg is intettek. A mongol versenyző nem tudott fél percen belül akciót véghez vinni, így 1-0-s előnnyel vonulhatott pihenőre Németh. A folytatásban viszont őt figyelmeztették, de ő “akciókényszerben” egy kitolást végrehajtott, azaz 2-0-ra vezetett, amikor már csak másfél perc volt hátra. A hátralévő időben Gelegjamts próbálkozott becsülettel, de Németh egy lábra támadást követően visszafogott, s ellenfele mögé került (4-0), ezzel bebiztosította négy közé jutását.

Az elődöntőben a címvédő török Yasemin Adarral találkozik, aki idén megnyerte az Európa-bajnokságot is. Ha Németh újabb bravúrt hajt végre, akkor szerdán az aranyért küzdhet, ellenkező esetben pedig a bronzért.
A 18 órakor kezdődő esti éremcsatákban a szabadfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában az ukrán születésű Olejnik Pavlo a bronzéremért léphet majd szőnyegre az olasz-kubai Abraham de Jesus Conyedo Ruano ellen.