Negyedikből lett olimpiai aranyérmes a spanyol súlyemelő

Negyedikből lett olimpiai aranyérmes a spanyol súlyemelő

Hosszas várakozás után megkapta olimpiai aranyérmét Lidia Valentín spanyol súlyemelő.
A 34 esztendős versenyző Madridban, a Spanyol Olimpiai Bizottság székházában ünnepélyes külsőségek közepette vette át a medált, a csütörtök esti ceremónián jelen volt Aján Tamás, a sportági világszövetség (IWF) elnöke is – az IWF tájékoztatása szerint.

Valentín eredendően negyedik lett a 2012-es ötkarikás játékokon a nők 75 kilogrammos kategóriájában, az akkor levett mintáknak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által utóbb elvégeztetett újratesztelésén azonban kiderült, hogy az előtte végzettek mindegyike doppingolt. Utóbb mindhármukat – a kazah Szvetlana Podobjedovát, az orosz Natalja Zabolotnaját és a fehérorosz Irina Kulesát – megfosztották londoni érmétől, s évekre eltiltották a versenyzéstől.

Az új, hatékonyabb ellenőrzési módszerekkel megismételt elemzés eredményét 2016-ban tette közzé a NOB, de az aranyérem átadására egészen mostanáig várnia kellett a spanyol emelőnek, akinek olimpiai ezüstje és bronza is van, amellett összetettben két világ- és négy Európa-bajnoki cím tulajdonosa.

Kapcsolódó cikkek