futó (illusztráció), forrás: pixabay.com

Már a világbajnokságról beszél Szabó Nóra

Már a világbajnokságról beszél Szabó Nóra

Az országos csúcstartó maratonfutó legközelebb az augusztusban sorra kerülő budapesti atlétikai világbajnokságon szeretne rajthoz állni.

A 35 éves futó elmondta, hogy a szombaton rendezett 10 000 méteres országos bajnokság egyáltalán nem volt betervezve a felkészülésébe, így a nevezés utolsó napján adta le jelentkezését, de nagyon örül a győzelemnek és a harmadik magyar bajnoki címének.

“Az időmmel egyáltalán nem vagyok elégedett, mert ennél sokkal jobbra lennék képes, csak nekem a ‘pálya az annyira nem pálya’, ha mondhatom így, de végül is egy jó edzés volt”

– nyilatkozott a Margitszigeti AC versenyzője.

A vb-szintről 25 másodperccel lemaradó Szabó úgy fogalmazott: “a következő versenyem remélhetőleg a világbajnokság lesz, addig nem terveztünk semmilyen versenyt.”

“Május 30-án zárul a kvalifikáció, most 74. vagyok a világranglistán, és még nem mondom száz százalékra, hogy sikerült kijutnom. Mondhatnám, de majd csak 31-én fogom azt mondani, hogy igen, ez sikerült”

– utalt ezzel arra, hogy csak a kvalifikáció lezárása után lesz biztos a vb-szereplést jelentő első százban maradása.

Berkovics Imre tanítványa mindössze hat éve kezdett maratonit futni, azóta pedig több mint fél órát faragott 3:01 órás egyéni legjobbjából és 2:28:25 órára írta át a hazai női rekordot.

Hozzátette, hogy a februári országos csúcsdöntésénél is többre lett volna képes Sevillában, ahol 25 másodpercet javított Földingné Nagy Judit 27 éves maratoni rekordján (2:28:50). A férfiaknál csúcstartó Szűcs Csaba három hete – rekordja (2:12:10)harmincadik évfordulóján – megjegyezte, hogy szerinte a nőknél Szabó Nóra szinte biztosan ott lesz az augusztusi vb-n.

“Nagyon örülök, hogy ezt mondta, és ha tényleg eljön és szurkol nekem, az egy nagyon nagy extra lesz számomra”

– emelte ki Szabó, akinek “óriási öröm lenne”, ha a családja és a barátai előtt futhatna a már jól ismert útvonalon.

“Tudom, hogy milyenek a szintek, a kanyarok, minden egyes méterét ismerem és ez valamilyen szinten biztos előny lesz számomra. A pálya mindenkinek ugyanolyan nehézségű, de megpróbálom kihozni belőle a legjobbamat”

– hangsúlyozta, majd elárulta,

hogy egy maratonra tizenhárom hetet szokott készülni.

A budapesti atlétikai világbajnokság Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz, amelyet augusztus 19. és 27. között rendeznek a Nemzeti Atlétikai Központban, valamint az utcai futó- és gyalogló versenyeknek otthont adó Hősök terén. A női maratoni 26-án reggel fog elrajtolni.

Kapcsolódó cikkek