Lengyel csapatok ellen zárják az évet a magyarok

Lengyel csapatok ellen zárják az évet a magyarok

A Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged is lengyel csapat ellen zárja az évet a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, szombaton.

Egyik magyar együttes sem várja biztató formában az idei utolsó BL-meccsét. A veszprémiek sorozatban háromszor veszítettek: előbb a Paris Saint-Germaintől kaptak ki idegenben és hazai pályán, majd a dán bajnok Aalborg is legyőzte őket. A Szeged az NB I rangadóján a címvédő Telekom Veszprémtől, majd a BL csoportkörében a német Rhein-Neckar Löwentől és a francia HBC Nantes-tól kapott, és bár utána bravúros győzelmet aratott a Barcelona felett, azóta veszített a svéd IFK Kristianstad otthonában, a bajnokságban pedig csak döntetlent játszott a Budakalásszal.

A Veszprém a Vive Kielce együttesét fogadja, amelytől tavaly kikapott a BL kölni döntőjében. Október 15-én a lengyelországi találkozón 32-32-es döntetlen született, azóta a Kielce kétszer nyert és kétszer veszített. A klub honlapján Ljubomir Vranjes vezetőedző kijelentette, egyáltalán nem elégedett azzal a hozzáállással, amivel játékosai dolgoznak. “Ez nem történhet meg egy ilyen csapatnál. Azt gondolom, vissza kell térnünk az alapokhoz és elkezdeni egymásért küzdeni” – nyilatkozta. Hozzátette, a játékosainak sokkal agresszívabbnak és harcosabbnak kellene lenniük, és a teljes testüket beleadni a küzdelembe minden labdáért. “Erről már beszéltünk velük, mégsem így történt Aalborgban. Természetesen csalódott vagyok, hogy ezt a témát újra emlegetni kell” – fogalmazott a svéd edző, aki a szenvedélyt hiányolja kézilabdázóitól.

“Nehéz helyzetben vagyunk, de úgy gondolom, megvan a csapatunk a győzelemhez, viszont a győzelemnek néha ára van” – szögezte le.

Nagy László elmondta, csapatkapitányként igyekezni fog “fejben összerázni” a társait, hiszen semmi nincs veszve. “Azt tudjuk, hogy ennél jóval több kell, és ezt szeretnénk már a Kielce ellen megmutatni. Az elmúlt meccsek tapasztalatai alapján mindenképpen a védekezésünket kell sokkal acélosabbá és agresszívebbé tenni” – vélekedett.

A válogatott irányító, Lékai Máté elmondta, hogy ő akkor kezdte az általános iskolai tanulmányait, amikor a Veszprémnek legutóbb három meccsből álló vereségsorozata volt, hiszen mindez 22 éve történt. A válságban lévő MOL-Pick Szeged a kapus Borbély Ádámot foglalkoztató lengyel Wisla Plockot fogadja. A klub egyelőre nem közölte, hogy lesz-e szankció a Budakalásszal szembeni kínos pontvesztés miatt, ugyanakkor sokkal fontosabb, hogy most az év utolsó BL-meccsén győzzön a Szeged, amely kilenc meccsen kilenc pontot gyűjtött, és ezzel ötödik csoportjában. A Plock ugyanakkor sereghajtó. Juan Carlos Pastor vezetőedző szégyennek nevezte a szerdai döntetlent, és sokkal több alázatot vár játékosaitól.

A két csapat háromszor találkozott egymással a nemzetközi porondon, és eddig mindig a szegediek nyertek, az idei sorozatban, október 11-én például 33-27-re Plockban. A Bajnokok Ligája csoportmérkőzései a horvátországi Európa-bajnokság után, február közepén folytatódnak.

Férfi Bajnokok Ligája, 10. forduló:
szombat:
A csoport: MOL-Pick Szeged – Orlen Wisla Plock (lengyel) 16.00
B csoport: Telekom Veszprém-Vive Kielce (lengyel) 18.00