Kovacsics Anikó (b) és Bíró Blanka, miután csapatuk 31-29-re gyõzött a román válogatott ellen a franciaországi nõi kézilabda Európa-bajnokság középdöntõjének negyedik fordulójában játszott Magyarország - Románia mérkõzésen Nancyban, a Jean Weille Sportközpontban 2018. december 12-én, fotó: Kovács Tamás/MTI

Kocsis Máté: példaértékű volt a válogatott egysége

Kocsis Máté: példaértékű volt a válogatott egysége

Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint példaértékű volt a magyar női válogatott egysége a franciaországi Európa-bajnokságon, ahol a hetedik helyen végzett.

“A csapat és a szakmai stáb fantasztikus teljesítményt nyújtott, amiért minden dicséretet megérdemel. Példaértékű volt az egység, ami kívülről is látszott a válogatotton”

– idézi az MKSZ honlapja az elnököt.

Kocsis úgy fogalmazott, jó volt látni, hogy a tapasztaltabb játékosok és a – felnőtt válogatott szereplést először megtapasztaló – fiatalok milyen remekül működtek együtt, ez pedig kiemelkedő szakmai és emberi stabilitást adott a csapatnak.
A sportvezető szerint jó úton jár a válogatott, és most látszik igazán, milyen hasznos, ha sok magyar fiatal jut klubszinten is játéklehetőséghez.

“Olyan jelenünk van, ami nagyon biztató jövőt hordoz magában, és reális esély látszik arra, hogy a magyar válogatott tartósan is visszatérjen az elitbe. Ehhez összefogásra, ugyanilyen megfeszített, tudatos munkára, és a mostanihoz hasonló csapategységre van szükség”

– magyarázta Kocsis Máté.

A magyar válogatott előbb 28-25-re kikapott Hollandiától, majd Horvátországot 24-18-ra, Spanyolországot pedig 32-26-ra legyőzte, így a montbéliard-i C csoport második helyén végzett. A középdöntőben 38-25-re kikapott a címvédő Norvégiától, majd Németország ellen 26-25-re, Románia ellen pedig 31-29-re nyert, ám négy győzelme és két veresége ellenére nem jutott tovább csoportjából, és a hetedik helyen végzett, ami reménykeltő az olimpiai kvalifikáció szempontjából.

A 2020-as tokiói ötkarikás játékok biztos résztvevője lesz a házigazdák együttese, illetve a jelenlegi Európa-bajnokság és a jövő évi kumamotói világbajnokság aranyérmese. Selejtezőt játszhat a világbajnokság 2-7. helyezettje, valamint további két válogatott Európából: a mostani kontinenstorna azon két legjobb csapata, amely a vb-n nem kerül a hét közé, tehát az Európa-bajnoki hetedik helyezés ebből a szempontból is értékes.

Pálinger Katalin, az MKSZ alelnöke emlékeztetett, hogy amikor 2016 nyarán Kim Rasmussen lett a szövetségi kapitány, akkor is az idei kontinensbajnokságot tűzték ki mérföldkőként, jelezve, hogy ezen a versenyen már látszania kell a fejlődésnek.

“Büszke vagyok rá, hogy kezd beérni az elvégzett munka. A helyezés talán nem tükrözi a mutatott játékot, és azt, hogy a mérkőzések kétharmadát megnyertük”

– nyilatkozta a korábbi 254-szeres válogatott kapus.

Zsiga Gyula, az MKSZ szakmai igazgatója kiemelte, bebizonyosodott, hogy egy mérkőzésen belül is képes vert helyzetből felállni a csapat. Megfogalmazása szerint arra is ritkán volt példa korábban, hogy egy adott meccs kiélezett végjátékában a gyengébb teljesítményű percek után nyerő pozícióba tudtak kerülni a magyarok.

“Mindezek arra engednek következtetni, hogy a fiatal játékosaink is kishitűség nélkül tudtak pályára lépni. Bizakodásra pedig az a tény ad okot, hogy a női utánpótlás szakágunk minden korosztályban a világ élvonalában van”

– tette hozzá.

A jövő évi, kumamotói világbajnokság sorsolását szombaton 16.30-tól rendezik, a magyar csapat az első kalapba került, így ellenfele Ausztria, Horvátország, Csehország, Lengyelország, Fehéroroszország, Izland, Macedónia, Svájc és Szlovákia közül kerül ki.

Kapcsolódó cikkek