Két csapat jutott tovább

Két csapat jutott tovább

December 12-én folytatja szereplését a Szolnoki Olaj és az Alba Fehérvár a férfi kosárlabda Európa Kupa csoportkörének második fordulójában.

A magyar bajnok Tisza-partiak a H csoport győzteseként, míg a fehérváriak az F jelű négyes másodikjaként jutottak tovább, a H csoportban harmadik Szombathely számára befejeződött a nemzetközi idény.

A nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint az Olaj a folytatásban a német Würzburggal, a török Pinar Karsiyakával és a koszovói Pristinával találkozik az I jelű kvartettben. Az Alba a Balkan BC-t, a szintén bolgár Lukoil Levszkit és az izraeli Ironi Ness Zionát kapta ellenfélül a J csoportban.

A 16 megmaradt csapat alkototta I, J, K és L csoportból nyolcan jutnak majd be az oda-visszavágó rendszerű nyolcaddöntőbe, ahol a Bajnokok Ligájából érkező nyolc gárda csatlakozik hozzájuk.