Fontos győzelem Ukrajnában

kézi

5. selejtezőcsoport, 2. forduló:
Ukrajna-Magyarország 20-33 (9-15)

A magyar góldobók: Iváncsik 7/1, Ancsin 4, Nagy K. 3, Gulyás 3, Bánhidi 3, Császár 2/2, Zdolik 2, Szöllősi 2, Ilyés 2, Zubai 2, Bodó 2, Balogh 1

A magyar csapat szerdán a portugálok elleni 31-30-as sikerrel rajtolt, ugyanakkor az ukránok oroszok elleni mérkőzését a két ország közötti politikai viszály miatt április 28-Ára halasztották.

Három alapember, Nagy László, Harsányi Gergely és Lékai Máté ezúttal sem tudott sérülés miatt játszani, ám nélkülük is remekül kezdett a magyar csapat, 4-0-ra elhúzott, a hazaiak csak a 8. percben tudtak gólt lőni. Ezt követően lassan rendezték soraikat az ukránok, felzárkóztak, ám emberelőnyben visszaállt a korábbi különbség, és a 18. percben, 4-8-nál időt is kértek a hazaiak. A szakasz utolsó tíz percében Mikler két büntetőt fogott, és Zubai kiállítása alatt sem került bajba a magyar együttes, amely a szünetig lendületben maradt, és hat góllal meglépett. A második félidő álomszerűen indult, sorozatban lőtt öt találattal a 37. percben már kétszámjegyű lett a különbség (10-20), ekkor időt kértek a megroppant ukránok. A tízperces gólcsendet ugyan sikerült megtörniük, ám a magyar “örömkézilabda” így sem állt le. Mindenki bátran próbálkozott, és a végén minden cserejátékosát pályára küldhette a kapitány. A magyar csapat célja, hogy kijusson a 2016-os lengyelországi Európa-bajnokságra, majd a 2016-os riói olimpiára. A csoportokból az első két helyezett vehet részt az Eb-n, és ott lehet még a hét selejtezőcsoport legjobb csoportharmadikja is.
    
A nap másik mérkőzésén:
Portugália-Oroszország 29-34 (12-18)

Az állás: 1. Magyarország 4 pont/2 mérkőzés, 2. Oroszország 2/1, 3. Portugália 0/2 (59-65), 4. Ukrajna 0/1 (20-33)

A további program:

1. forduló:
Oroszország-Ukrajna – az ukrán politikai helyzet miatt április 28-ra halasztva
    
3. forduló (2015. április 29-30.):
Oroszország-Magyarország
Ukrajna-Portugália
    
4. forduló (2015. május 2-3.):
Magyarország-Oroszország
Portugália-Ukrajna
    
5. forduló (2015. június 10-11.):
Portugália-Magyarország
Ukrajna-Oroszország
    
6. forduló (2015. június 13-14.):
Magyarország-Ukrajna
Oroszország-Portugália