Elődöntőben Babos Tímea

Elődöntőben Babos Tímea

A címvédő Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős a negyedik mérkőzését is megnyerte, ezzel elődöntőbe jutott a francia nyílt teniszbajnokságon.
A világbajnok magyar, francia duó a keddi negyeddöntőben a Marta Kosztyuk, Aljakszandra Szasznovics ukrán, fehérorosz párost verte.

A második helyen kiemelt Babosék – akik közösen diadalmaskodtak az elmúlt két évben a világbajnokságon – ellenfelükhöz hasonlóan egy szettet veszítettek eddigi három meccsükön. Kedden az első szettben csak egyszer vesztették el az adogatásukat, míg Kosztyuk és Szasznovics háromszor, így 33 perc alatt eldőlt a játszma.

A folytatásban a címvédő kettős 2:1-nél került brékelőnybe, majd 5:2-re elhúzott, de kétszer sem tudta kiszerválni a meccset, és az ellenfél kiegyenlített.

A játszma hetedik brékjét követően ismét a mérkőzésért adogattak, és ezúttal már sikerrel jártak, így 1 óra 26 perc alatt lezárták a mérkőzést. Babosék a négy között a kilencedikként rangsorolt amerikai Sofia Kenin, Bethanie Mattek-Sands, vagy a negyedik kiemelt cseh Barbora Krejcikova, Katerina Siniakova párossal csapnak össze.

Eredmény:

női páros, negyeddöntő:

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)-Marta Kosztyuk, Aljakszandra Szasznovics (ukrán, fehérorosz) 6:2, 7:5

Kapcsolódó cikkek