Doll szerint pihentebb a Ferencváros, mint tavaly

Doll szerint pihentebb a Ferencváros, mint tavaly

Thomas Doll vezetőedző szerint a Ferencváros labdarúgói pihentebben várják a lett FK Jelgava elleni csütörtöki Európa Liga-selejtezőt, mint a tavalyi kupasorozatot.

“Nagyon elégedettek lehetünk, mert el tudtuk végezni azt a programot, amit elterveztünk” – fogalmazott a német szakember a klub szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. 

Hozzátette, volt ugyan pár váratlan hátráltató tényező, például, hogy Lovrencsics Gergő és Varga Roland később kezdte a felkészülést, Bőle Lukács pedig megsérült, de szép lassan mindenki visszatért, és a legutóbbi edzéseken már tudtak tíz a tíz ellen játszani. 

A zöld-fehérek mestere emlékeztetett arra, hogy idén többet pihenhettek a játékosok, mint a tavalyi Bajnokok Ligája-selejtező előtt.
 

“Tavaly testi és mentális fáradság volt a csapatban, hiszen akadt, akinek az Európa-bajnokság után öt-hat nappal már játszania kellett, most viszont nem tapasztaltam ilyet. A játékosok az erőnléti állapotukból nem veszítettek, de mivel tizenhét napja kezdtük el az edzéseket, igazán nagy felkészülési időszakról sem beszélhetünk” – jelentette ki Doll, aki szerint arra kellett leginkább odafigyelnie, hogy a rövid idő alatt úgy adagolja a munkát, hogy a csapat már csütörtökön “top formában” legyen.

A Ferencváros vezetőedzője ugyan a múlt hétvégén megnézte a Jelgava Riga elleni bajnoki mérkőzését, de úgy látja, a zöld-fehéreknek inkább magukkal kell foglalkozniuk, és az a fontos, hogy “feltűrt ingujjal, harcosan menjenek ki a pályára, ahol le kell majd győzniük a meleg okozta lustaságukat”. Reméli, hogy játékosai jól kezdik majd a mérkőzést, hamar megtalálják a ritmust, és összességében bízik abban, hogy idén néhány kört menni tudnak az Európa Ligában.

A kapus Dibusz Dénes is megerősítette: a csapat jobb helyzetben van, mint tavaly, és bízik abban, hogy az első körben ez az eredményben is megmutatkozik majd.

“Fontos, hogy kapott gól nélkül lehozzuk a meccset, elöl pedig minél többször betaláljunk. Egy kettő-nullás győzelem nem töltene el csalódottsággal” – jelentette ki a válogatott hálóőr.

Alexandru Curteian az FK Jelgava vezetőedzője sajtótájékoztatóján kijelentette, rendkívül érdekes mérkőzést vár csütörtök este. A lett bajnokság negyedik helyezettjének moldovai mestere dicsérte a magyarországi körülményeket, a magyar csapatot erős ellenfélnek tartja, de azt ígérte, hogy a lettek nem kirándulni jöttek Budapestre.

“Tiszteljük a Ferencváros hagyományait, de a futballpályán nem számít a tradíció, nem számítanak a nagy nevek, sőt, talán a pénz sem, csakis a csapat harciassága” – hangoztatta Alexandru Curteian, aki szerint a tisztelet részükről csak addig fog tartani, amíg el nem kezdődik a mérkőzés. Úgy érzi, együttese legnagyobb erőssége a küzdőszellem, az hogy nem adják olcsón a bőrüket.

Kaspars Ikstens, a csapat kapusa még sarkosabban fogalmazott, hiszen azt mondta, hogy döntetlennél jobb eredményre számít Budapesten.

A Ferencváros-FK Jelgava találkozó 18.45 órakor kezdődik a Groupama Arénában, a visszavágót jövő csütörtökön rendezik.