fotó: pixabay.com

Csúcsrangadóval zárul az év

Csúcsrangadóval zárul az év

Az éllovas Ferencváros és a mögötte második címvédő MOL Vidi FC vasárnapi rangadójával zárul a labdarúgó OTP Bank Liga a 2018-as esztendőben.

A székesfehérvári rangadónak hatalmas tétje van, ugyanis döntően befolyásolhatja a bajnoki cím sorsát, mivel a zöld-fehérek nyolcpontos előnyre tettek szert, s ha győznek a legnagyobb rivális otthonában, akkor megnyugtatóan tetemes előnyre tesznek szert. Az így is jelentős különbség miatt a döntetlennel is vélhetően a fővárosiak lennének elégedettebbek.

Az sem segíti a piros-kékeket, hogy csütörtökön az Európa-ligában szerepeltek, méghozzá bravúros döntetlent játszottak a csoportjukat veretlenül megnyerő Chelsea-vel.

Csakhogy a nemzetközi szereplés után rendszeresen fáradtnak tűnt a Vidi, amit jól mutat, hogy nyolc pontvesztéséből hat hétközi kupaszereplést követően történt.

Hogy melyik csapat töltheti a téli szünetet a képzeletbeli dobogó alsó fokán, azt nagyban befolyásolja a Budapest Honvéd és az Újpest fővárosi rangadója.

A két csapat teljesen ellentétes formában várja a találkozót, mert amíg a harmadik kispestiek négy forduló óta nyeretlenek, addig az ötödik lila-fehérek legutóbbi három bajnoki összecsapásukon nem kaptak ki, ráadásul múlt hétvégén bravúros győzelmet arattak a Vidi felett. A két gárdát egyetlen pont választja el egymástól a tabellán, így vendég győzelemmel helyet is cserélnének.
A Honvéd és az Újpest 209. alkalommal csap össze egymással, 102 újpesti és 57 kispesti győzelem mellett 49 döntetlen született.
A dobogóra szintén esélyes csapatok közül az MTK Budapest a kieső helyen álló újonc, a Kisvárda vendége lesz, míg a hatodik, de a Honvédot szintén csak egypontos lemaradással követő Debreceni VSC a sereghajtó Szombathelyi Haladáshoz látogat.

OTP Bank Liga, 18. forduló:

szombat:
Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00
Kisvárda Master Good-MTK Budapest 17.00
Paksi FC-Diósgyőri VTK 17.00
Szombathelyi Haladás-Debreceni VSC 17.00
Budapest Honvéd-Újpest FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 19.30

vasárnap:
MOL Vidi FC-Ferencváros 20.15

A tabella:
1. Ferencváros                 17  12   3   2    35-13  39 pont
2. MOL Vidi FC                 17   9   4   4    28-15  31
3. Budapest Honvéd             17   8   4   5    19-13  28
4. MTK Budapest                17   8   3   6    27-24  27
5. Újpest FC                   17   7   6   4    19-12  27
6. Debreceni VSC               17   7   6   4    23-19  27
7. Mezőkövesd Zsóry FC         17   6   6   5    25-21  24
8. Paksi FC                    17   5   7   5    21-23  22
9. Puskás Akadémia             17   5   3   9    19-24  18
10. Diósgyőri VTK               17   3   5   9    16-28  14
11. Kisvárda Master Good        17   3   4  10    15-35  13
12. Szombathelyi Haladás        17   2   3  12    13-33   9

Kapcsolódó cikkek