forrás: pixabay.com

Belgiumban kezd a címvédő

Belgiumban kezd a címvédő

A Sopron Basket a belga Mechelen vendégeként kezdi meg szereplését a női kosárlabda Euroliga 2022/2023-as idényében, amelyben harmadszor fordul elő, hogy három magyar csapat is főtáblás.

Az NB I-ben 15-szörös aranyérmes soproniak áprilisban sporttörténelmet írtak azzal, hogy az isztambuli Final Four megnyerésével, első magyar klubként felültek a kontinens trónjára. Gáspár Dávid együttese jelenleg idehaza töretlenül menetel, és 7/0-s mérleggel vezeti a bajnoki tabellát, ugyanakkor egy hete elvesztette az Európai Szuperkupa-mérkőzést Bourges-ban. A vezetőedzőnek gondot okozhat, hogy a magyar válogatottban is szerepelt Vandersloot Courtney egyelőre nem csatlakozik a társasághoz, a válogatott első számú centere, a súlyos térdsérüléssel kidőlt Határ Bernadett pedig csak januárban lesz hadra fogható.

A Sopron csütörtökön Belgiumban kezdi meg sorozatban 30. nemzetközi idényét, a Mechelen a hétvégi bajnoki nyitányon a Namur 83-39-es (!) legyőzésével hangolt a nemzetközi rajtra.

Korábban kétszer fordult elő, hogy három magyar csapat szerepelt az EL-főtáblán: 2004/05-ben a MiZo-Pécsi VSK, az MKB-Euroleasing Sopron és a Szolnoki MÁV-Coop SE, 2009/10-ben pedig a MiZo Pécs 2010, az MKB-Euroleasing Sopron és a Szeviép-Szeged volt ott a legjobbak között. A küszöbön álló szezonban magyar részről még az Atomerőmű KSC Szekszárd és a DVTK-Hun-Therm kapott helyet az elitmezőnyben, melyből az ukrajnai háború miatt továbbra is hiányoznak a kizárt orosz klubok.
A szekszárdiak tavaly mutatkoztak be az Euroligában, de nem sikerült meccset nyerniük, míg a Diósgyőr a hónap elején, odahaza rendezett selejtező minitornán harcolta ki a részvételt, és harmadszori nekifutásra került fel a főtáblára. Az újonc miskolciak vezetőedzője, Völgyi Péter a közmédiának nyilatkozva úgy vélekedett, hogy szeretnének – főként hazai pályán – mérkőzéseket nyerni, ehhez száz százalékon kell teljesíteniük, és két-három győzelemmel már elégedett lenne. Hozzátette, a Magyar Kupával együtt három fronton kell helytállni a csapatnak, így rengeteg munka vár rájuk a szezonban.

A nemzetközi szövetség az aktuális keretek és eredmények alapján közzétett egy előzetes erősorrendet, melyben némi meglepetésre a Sopron – címvédő létére – csak a hetedik helyet foglalja el a 16 csapatos mezőnyben.

A bajnoki bronzérmes DVTK a 13., az NB I-ben ezüstérmes Szekszárd pedig a 15. pozícióban található. A képzeletbeli dobogó tetején az áprilisi döntőben alulmaradt török Fenerbahce áll, megelőzve a cseh USK Prahát és a török Mersint. Ami az első fordulót illeti, a magyarok közül a Szekszárd nyitja meg a sort szerdán 19 órakor a legutóbb negyedik USK Praha csarnokában, majd csütörtökön 20.30-kor a Sopron Belgiumban, míg a DVTK 19.30-kor az olasz Schiónál vendégeskedik. A két nyolcas csoportból az alapszakasz végén négy-négy gárda jut tovább a negyeddöntőbe, ahol már kieséses rendszerben, az egyik fél második sikeréig folytatódnak a küzdelmek.

Az Euroliga csoportjai:

A csoport:
ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD, Fenerbahce (török), Polkowice (lengyel), Bologna (olasz), Bourges (francia), Valencia (spanyol), USK Praha (cseh), Olimpiakosz (görög)

B csoport:
SOPRON BASKET, DVTK-HUN-THERM, Salamanca (spanyol), Schio (olasz), Mechelen (belga), Mersin (török), Landes (francia), Girona (spanyol)

Kapcsolódó cikkek