kosárlabda, forrás: pixabay.com

Átadták az Uni Győr Kosárlabda Központot

Átadták az Uni Győr Kosárlabda Központot

Az új létesítmény az Uni Győr Nemzeti Kosárlabda Akadémia utánpótlás-nevelése mellett a környező iskolák diákjai számára is sportolási lehetőséget biztosít.

Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára hangsúlyozta:  tíz évvel ezelőtt Orbán Viktor kormánya azt mondta, hogy a sport stratégiai ágazat lesz. Azóta több mint 1440 milliárd forintnyi látvány-csapatsport támogatás jóváhagyásáról született döntés – szögezte le. Hozzátette, ez az adat alátámasztja, hogy a sport valóban stratégiai ágazat. Elmondta, hogy az UNI Győr Kosárlabda Központ is egy látvány-csapatsport támogatási programból valósult meg.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a sportirányítás egyik legnagyobb küzdelme az, hogy minél több fiatalt győzzenek meg a sport ügyének, minél több fiatalt hívjanak el a virtuális térből és csábítsák őket a közösség, a sport közösségnek a világába.

Minden létesítmény alternatívát jelent a fiataloknak és azt a célt szolgálja, hogy egészségesebb sportoló nemzet legyen Magyarország – fűzte hozzá. Schmidt Ádám az átadón elismerését fejezte ki, hogy a Győri Audi ETO KC női kézilabda csapat az idei szezonban megnyerte a Bajnokok Ligáját, a Serco Uni Győr női kosárlabda csapat ezüstérmes lett a magyar bajnokságban, kilenc év után feljutott az első osztályba az ETO FC Győr férfi labdarúgócsapat és tíz év után a Győri ETO Uni FKC férfi kézilabda csapat. Báder Márton, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke arról beszélt: a szövetség feladata az, hogy a csapatoknak, a sportszervezeteknek és a válogatottnak minden lehetőséget megteremtsen annak érdekében, hogy jól tudjanak dolgozni. Hozzátette, a magyar női kosárlabda jelenleg olyan helyen van Európában, amire büszkék lehetünk. A nemzetközi kosárlabda társadalom szereplői elismeréssel beszélnek a magyar női kosárlabdáról.

“Ez becsüljük meg, de sose elégedjünk meg azzal, ahol most vagyunk”

– mondta.

Fűzy András, a Serco Uni Győr elnöke elmondta, hogy a Széchenyi István Egyetemmel összefogva építettek már egy sportcsarnokot, de ahogy növekszik a felsőoktatási intézmény, változik a terem kihasználása, így indokolttá vált, hogy az akadémiának saját központja legyen.

“Az Uni Győr Nemzeti Kosárlabda Akadémiához tartoznak sportszakmai tekintetben a közép-magyarországi női kosárlabda utánpótlás-neveléssel foglalkozó szervezetek”

– fogalmazott. Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy 2021-ben merült fel az önkormányzati tulajdonban lévő, egykor Grabo-sátor felújítása. A teljeskörű fejlesztés több mint 900 millió forintból valósult meg. Dézsi Csaba András, Győr (Fidesz-KDNP) polgármestere hangsúlyozta, hogy Győrben az élsport jelenleg a csúcson van. Hozzátette, a vármegyeszékhely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy “lehetőleg minden eddiginél több igazolt sportoló sportoljon” Győrben, akár versenysportoló, akár hobbi sportoló.

“E cél elérése érdekében létrehozták a Rába ETO-t, ami egyfajta ernyőszervezetként fogja össze a sportágakat, a szakosztályokat, olyanokat is, amik a Győri Atlétikai Clubban nem szerepeltek”

– mondta.

Kapcsolódó cikkek