A harmadik a listavezető ellen

A harmadik a listavezető ellen

A két legnagyobb fővárosi rivális, az Újpest és a Ferencváros 223. alkalommal vív egymással bajnoki mérkőzést szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában.

A találkozó fontosságát a presztízsen túl ezúttal tovább növeli, hogy a zöld-fehérek listavezetőként érkeznek a harmadik helyen álló riválisuk otthonába. Az Újpest a bajnoki címért reálisan nem lehet ugyan harcban, de az aranyérem sorsába beleszólhat: egy győzelemmel nagy szívességet tenne a második helyezett Videotonnak. Az eddig lejátszott 222 bajnoki találkozón 101 FTC-siker mellett 60 döntetlen és 61 újpesti győzelem született.

A fehérváriak jelenleg három ponttal maradnak el a Ferencvárostól, de egy meccsel kevesebbet játszottak, mivel a tavaszi második fordulóból a Honvéd elleni találkozójukat el kellett halasztani. Most a Puskás Akadémia vendégei lesznek, igaz, a Pancho Aréna gyakorlatilag hazai pálya számukra, mivel ott játsszák jelenleg az otthoni mérkőzéseiket. Pintér Attila együttese idén még nyeretlen, és a Videoton ellen sem esélyesként lép pályára.

A Haladás az új stadionjában egyelőre százszázalékos, háromból három a mérlege, vendégként azonban sorozatban ugyancsak három összecsapást veszített el, emiatt került újra kieső helyre. A vasiak most újra saját közönségük előtt bizonyíthatnak, mégpedig a negyedik helyen álló Debrecen ellen, amely idei négy bajnoki összecsapásán egyetlen pontot gyűjtött be.

Az első osztály leghosszabb – nyolc mérkőzésből álló – veretlenségi sorozatával a Mezőkövesd rendelkezik, amely ráadásul az előző három találkozóját megnyerte, ennek köszönhetően pedig az előző forduló végén sereghajtó pozícióból a nyolcadik helyre lépett előre. A menetelő borsodiak most a vendégként az utóbbi időben nem túl acélos – három meccsen egy pont begyűjtő – Paksot látják vendégül.

A Kossuth Rádió szombaton 18.05 és 19.00 között Körkapcsolással jelentkezik, míg az M4 Sport a fővárosi derbit és Haladás-Debrecen mérkőzést közvetíti.

OTP Bank Liga, 24. forduló:

szombat:
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Vasas FC 17.00, v.: Berke
Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd FC, Debrecen 17.00, v.: Erdős
Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC 17.00, v.: Andó-Szabó
Puskás Akadémia FC-Videoton FC 17.00, v.: Szabó Zs.
Újpest FC-Ferencvárosi TC 17.00, v.: Iványi
Swietelsky-Haladás – Debreceni VSC 19.30, v.: Kassai

A tabella:
 1. Ferencvárosi TC             23 15   5   3    52-22  50 pont
 2. Videoton FC                 22 14   5   3    48-24  47
 3. Újpest FC                   23  8   9   6    31-29  33
 4. Debreceni VSC               23  9   5   9    37-30  32
 5. Paksi FC                    23  8   8   7    32-32  32
 6. Budapest Honvéd             22  9   4   9    36-38  31
 7. Diósgyőri VTK               23  8   5  10    37-38  29
 8. Mezőkövesd Zsóry FC         23  6   8   9    28-41  26
 9. Vasas FC                    23  7   4  12    28-44  25
10. Puskás Akadémia             23  6   7  10    28-37  25
11. Swietelsky Haladás          23  7   2  14    24-38  23
12. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő   23  5   8  10    26-34  23

A Budapest Honvéd-Videoton mérkőzést elhalasztották.