A férfi bajnokságban készül a riói paralimpiára a női ülőröplabda-válogatott

A férfi bajnokságban készül a riói paralimpiára a női ülőröplabda-válogatott

A hétcsapatos férfi bajnoksághoz csatlakozva készül a 2016-os, Rio de Janeiróban sorra kerülő paralimpiára az újjáalakult magyar női ülőröplabda-válogatott.

A csütörtöki sajtótájékoztatón Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke hangsúlyozta, a szervezet egyik fontos célja, hogy a 2004-es játékok után Magyarország ismét érdekelt legyen legalább egy csapatsportágban.”Egy korábban magyar részről világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok sportágat szeretnénk kijuttatni Rióba, a versenyképes válogatott kialakításához az alapot pedig egy erős hazai bajnokság jelenti” – jelentette ki az MPB vezetője, majd aláírta a bajnokság névadó szponzori szerződését Nigel Jonesszal, a Tesco-Global Áruházak Zrt. vezérigazgatójával. A megállapodás értelmében az áruházlánc ötmillió forintot biztosít a 2013/2014-es szezonra.

Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár kifejtette, tavaly Londonban minden idők legjobb paralimpiája zajlott le, ahol a magyarok két arany mellett hat-hat ezüstöt és bronzot nyertek, és 2016-ban az ülőröplabda bevonásával további magyar sikerek születhetnek.”A idéntől államilag támogatott 16 sportágba a röplabda, azon keresztül pedig az ülőröplabda is beletartozik” – emlékeztetett a politikus.Mihályi András szakágvezető elmondta, a nemzeti csapat három hét múlva utazik a lengyelországi Eb-re, melynek kapcsán a hétvégén felkészülési tornára kerül sor a Vasas Fáy utcai csarnokában a magyar, a brit, a horvát és a lengyel válogatott részvételével.

Kapcsolódó cikkek