illusztráció, fotó: pixabay.com

A Vasas nyerte a döntő első meccsét

A Vasas nyerte a döntő első meccsét

A címvédő hazai pályán 3-1-re legyőzte a Békéscsabát a női röplabda Extraliga döntőjének első, pénteki mérkőzésén.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc második összecsapását jövő kedden rendezik a Viharsarokban.

Női Extraliga, döntő, 1. mérkőzés:

Vasas Óbuda – Swietelsky-Békéscsaba 3-1 (15, 22, -23, 15)
a legeredményesebb játékosok: Bannister 28, Papp O., Abdulazimova 10-10 illetve Drpa 16, Vasziljeva 15, Glemboczki 11

A két együttes a tavalyi bajnoki fináléban és az idei kupadöntőben is hatalmas csatát vívott egymással, ennek megfelelően a kezdésre szinte teljesen megtelt a Vasas mobillelátóval kibővített Folyondár utcai csarnoka. A két együttes szezonbeli mérkőzésein 2-1-re vezetett a Vasas, mivel a bajnokságban hazai környezetben, majd a Magyar Kupa döntőjében is nyert, idénybeli egyetlen, magyar csapat elleni vereségét azonban épp a Viharsarokban szenvedte el. A mérkőzés első szettjének eleje szorosan alakult, de a hazaiak szép lassan egyre inkább játékba lendültek, blokkokból és szervákból is extra pontokat hoztak, míg a BRSE támadói egyre többet rontottak. A játékrész derekán már tekintélyes volt a címvédő előnye, amelyet meg is őrzött a végéig.

A második felvonásban is precíz volt a Vasas blokkvédekezése, emiatt a békéscsabai játékosok extra megoldásokra kényszerültek támadásban, ezek azonban nem jöttek be.

Ennek, valamint a hazaiak amerikai légiósa, Taylor Bannister remek játékának köszönhetően – a feladóátló egy ízben a földön ülve szerzett pontot – folyamatosan nőtt a fővárosiak előnye, akik ugyan a hajrában közelebb engedték ellenfelüket, de újabb részsikerük egy pillanatig sem forgott veszélyben. A harmadik játszmára javult a BRSE teljesítménye, éppen ezért szoros volt az állás. A címvédő a szett közepéhez érve ugyan növelni tudta előnyét, mert kevesebbet rontott ellenfelénél, de a vendégek nem adták fel és Marta Drpa pontjaival ismét nyílttá tették a játékrészt. A Vasas a hajrában “beragadt” egy állásba, kétpontos előnyéből hárompontos hátrány lett, melyet már nem tudott ledolgozni. A negyedik szettben villámrajtot vett és a válogatott Török Kata nyitósorozatával hamar ötpontos előnyt dolgozott ki a Vasas, amely ezt még növelni is tudta, mert blokkvédekezése ismét “összeállt”, míg a csabaiak ekkor gyengén teljesítettek ebben a játékelemben. A mérkőzés további része már nem tartogatott különösebb izgalmakat, a Vasas így előnybe került a párharcban. A 115 perces mérkőzés legjobbja Bannister volt 28 ponttal.

Korábban:

az 5. helyért, 1. mérkőzés:
KNRC-UTE 3-2 (-17, 24, -21, 25, 14)

Kapcsolódó cikkek