Arn Gréta (archív)

Egy álom vált valóra

Egy álom vált valóra

Arn GrétaArn Gréta 1 óra 22 perc alatt, két játszmában könnyedén győzedelmeskedett a címvédő belga Yanina Wickmayer felett a 220 ezer dollár összdíjazású aucklandi keménypályás női tenisztorna szombati döntőjében.

A 31 éves, 14 esztendeje profinak szegődött magyar kirobbanó formában játszott a fináléban is. Amikor a mérkőzésért adogatott először ugyan megremegett a keze és 0-30-as hátrányba került két kettős hibát is ütve, de végül bebiztosította diadalát.

Arn Gréta így emlékszik vissza a mérközés kulcsfontosságú, mindent eldöntő játszmájára, amikor a mérkőzésért adogathatott:

“Amikor kettős hibát ütöttem a meccslabdánál, megremegtem. Azt mondtam magamnak: üsd meg! Ha bemegy, bemegy, ha kimegy, akkor úgyis mindegy, úgyhogy üsd meg! Nem tudom leírni ezt az érzést, nem hiszem el, hogy ez megtörtént. Egy álmom vált valóra. Yanina tíz évvel fiatalabb nálam, sok tornát nyerhet még.”

A verseny során Arn a svéd Sofia Arvidsson, a volt világelső Maria Sarapova, a német Julia Görges és Wickmayer személyében négy kiemeltet is búcsúztatott, pedig úgy érkezett meg Új-Zélandra, hogy Amszterdamban maradtak a csomagjai, ráadásul edzője, Vittorio Magnelli sem kísérte el.

“Azt mondta, túl sokat utazott már életében, és Új-Zéland túl messze van, így hacsak nem vásárolok egy Concorde-ot, nem jön velem” – mesélte jókedvűen a budapesti születésű játékos.

Wickmayer főként az előző nehéz mérkőzésekkel indokolta meg vereségét:

“Háromszor is háromszettes meccsre kényszerültem, sokszor kellett visszakapaszkodnom, így nehéz mentálisan fittnek maradni. Négy kiváló mérkőzésen vagyok túl, négy jó ellenfelet győztem le, de a mai egyszerűen nem az én napom volt.”

Arn diadalával nagyot ugrik majd előre a WTA világranglistáján, amelyen jelenleg a 88. helyen áll. A végső győzelemért 280 pont jár, így akár 30 helyet is előreléphet. Ráadásul sikeréért 37 ezer dollárral gazdagodott.

Ez volt a magyar teniszező második WTA-döntője, az elsőt 2007-ben a portugáliai Estorilban szintén megnyerte.

Döntő eredménye:

ARN GRÉTA-Wickmayer (belga, 2.) 6:3, 6:3