Bejutottak az élcsoportba a magyarok

Bejutottak az élcsoportba a magyarok

Az öttusa képekben

A csengtui (Chengdu) viadal honlapja szerint három szám után Kovács állt a legjobban, köszönhetően annak, hogy huszonhét győzelemmel és mindössze nyolc vereséggel, élete legjobb teljesítményével megnyerte a vívást, majd Gyenesei mögött a második lett az úszásban és a lovaglásban sem vesztett sok pontot. A kombinált számnak elsőként vághatott neki, de csak a huszonkilencedik legjobb idő volt az övé, így végül leszorult a dobogóról.

Gyenesei 17/18-as mutatóval éppen mínuszban maradt az első számban, aztán a leggyorsabbnak bizonyult a medencében, a lovaglással is őrizte élcsoportos pozícióját, és a lövészetekkel megszakított futásban is eredményesen szerepelt, ötödikként rajtolva az ötödik legjobb teljesítménnyel ötödikként futott a célba. Tóth jól vívott és hibátlanul lovagolt, második volt a zárás előtt, a kombinált versenyszám viszont Kovácshoz hasonlóan neki sem sikerült.

tóth adrienn, gyenesei leila és kovács sarolta

Tóth Adrienn, Gyenesei Leila és Kovács Sarolta

A csütörtöki selejtezőben két csoportban zajlottak a küzdelmek a tavalyi világbajnokságra épült sportközpontban, és az ötvenhat fős mezőny mindkét feléből a legjobb tizennyolc került a fináléba. 
Eredményekm női döntő:
1. Jekatyerina Huraszkina (orosz) 5420 pont
2. Heather Fell (brit) 5396
3. Annika Schleu (német) 5364
…5. Gyenesei Leila 5328
6. Kovács Sarolta 5276
…13. Tóth Adrienn 5160

Vasárnap a férfiak döntőjét rendezik: a harminchat fős mezőny tagja Kasza Róbert, Tibolya Péter és Demeter Bence. A Vk-sorozat február végén az egyesült államokbeli Palm Springsben kezdődött, ahol a 2009-ben világbajnok Marosi Ádám ezüstérmet nyert. A márciusi versenyt, melyet Kairóba terveztek, az ottani feszült politikai helyzet miatt törölték.

Áprilisban Sassari volt a házigazda, a szardíniai viadalon Marosi győzött. Három hete Százhalombattán találkoztak a legjobb öttusázók, most pedig a kínai viadalon gyűjthetik pontjaikat azok, akiknek erre még szükségük van. A szériát lezáró Világkupa-döntőt, melyen a két győztes olimpiai kvótához jut július második hétvégéjén rendezik Londonban.