Az év legjobb női sportolója babát vár

Az év legjobb női sportolója babát vár

Janics NatasaJanics Natasa állapotos. A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó szeptemberre várja első gyermekét, úgyhogy kihagyja az augusztus 17. és 21. között sorra kerülő szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságot. 

Csütörtöki sajtótájékoztatóján a tizennyolcszoros világbajnok versenyző azt mondta, azért szeretne ott lenni a 2012-es londoni olimpián, ennek tudatában folytatja a felkészülését.

Janics-KOvács

A Janics-Kovács kettős

“Másfél hónapja készülök vízen egy fiatal csapattal, igaz, a maximális teljesítménnyel én már nem tudok beszállni, de amikor iramokat megyünk, még ott tudok lenni” – nyilatkozta a 28 éves Janics. – Naponta legalább húsz, de inkább negyven kilométert kajakozom, addig leszek a vízen, amíg az állapotom engedi.”

A 2004 után tavaly is az év legjobb hazai női sportolójának minden segítséget megad a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, klubja, az EDF Démász Szeged, illetve a szegedi világbajnokság szervezőbizottsága.

“Kvalifikációs világbajnokság lesz az idei, bízunk benne, hogy a női csapatunk a maximális kvótaszámot szerzi meg, az olimpiai helyekért pedig 2012-ben lehet majd harcolni. Natasa mindent meg fog tenni ezért, mi pedig maximálisan támogatjuk úgy, hogy eközben anyai kötelességeinek is eleget tudjon tenni” – mondta Schmidt Gábor, a szegedi esemény szervezőbizottságának vezetője, a szövetség főtitkára. A szegedi vb-n a szurkolók így is találkozhatnak Janiccsal, akinek férje a bolgár Andrian Dusev egyben edzője is -, ugyanis ő lesz az esemény háziasszonya.