A franciákkal kezdik a csapatversenyt a magyarok

A franciákkal kezdik a csapatversenyt a magyarok

(archív)A franciák ellen kezd a magyar válogatott csütörtökön az olimpiai kvalifikációs bakui cselgáncs-világbajnokság vegyescsapat versenyében.

A franciákat a tavalyi Európa-bajnokság bronzmérkőzésén legyőzte Varsóban a magyar együttes, majd a budapesti világbajnokság nyolcaddöntőjében kikapott tőlük. Ezúttal ha nyernek a magyarok a 19 csapatos mezőnyben, akkor a nyolc között a brazil, a kínai vagy a kubai gárda következhet. 

Nagy András, a szövetség sportigazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy mivel Karakas Hedvig szombaton térdsérülést szenvedett, így 57 kilogrammban “lyukas” lesz a válogatott. Ami a többi súlycsoportot illeti, 73 kilóban Szabó Frigyes, 90-ben Tóth Krisztián, +90-ben az egy év után visszatérő Bor Barna, míg a nőknél 70-ben Gercsák Szabina, +70-ben pedig Szigetvári Mercédesz képviseli a magyar színeket.

A vegyescsapatok versengésére az azerbajdzsáni vb zárónapján kerül sor, ez a szám már szerepel a 2020-as tokiói olimpia programjában. A párharcok során hat-hat fő küzd meg egy-egy mérkőzésen, három férfi és három női súlykategóriában. Ha 3-3-mal zárulnak a meccsek, akkor a bemutatott akciók értéke dönt, ipponért 10, vazaariért pedig 1 pont jár.

Kapcsolódó cikkek